Vereséget szenvedett a SalgÓzd Teke Klub együttese az NB I. keleti csoportjában a Szolnoki MÁV SE gárdája ellen. Az ózdiak a tabella kilencedik helyéről várják a folytatást.
Ismét hazai környezetben lépett pályára a SalgÓzd Teke Klub a férfi NB I. keleti csoportjában, akik a Szolnoki MÁV SE gárdáját látták vendégül. Ez alkalommal az ellenfél csapata összeszedettebbnek bizonyult, ugyanis magabiztosan hozták egymás után a pontokat, így az ózdiak verességgel zárták ezt a találkozót. A bajnokságban a SalgÓzd a kilencedik pozíciót foglalja el. Végeredmény: SalgÓzd – Szolnoki MÁV SE 1-7.
„Sajnos magam ellen kell, hogy beszéljek, de ez várható volt. Négy sérült játékosunk van. Ilyen csapattal csak vereség lehetett, semmi más. Törekszünk arra, hogy most lesz egy hét szünet, illetve területi verseny lesz, remélem, hogy legalább két játékosunk felépül. A következő mérkőzésünk Eger, remélem ott már sikerült győznünk” - mondta Havaj István, a SalgÓzd Teke Klub vezetője.
A vendég csapat vezetője elégedett volt a játékukkal. Többször is találkoztak már az ózdi gárdával, így nagyon készültek az összecsapásra. Ők a győzelem után a tabella ötödik helyéről várják a folytatást.
„A saját játékunkkal teljesen meg voltam elégedve. Azt tudjuk, hogy az Ózd csapata nagyon meggyengült a tavaszi szezonra, ősszel nagyon jól indultak, volt egy-két olyan mérkőzésük, ami tényleg kimagasló volt, így Szolnokon is beleszaladtunk a vereségbe, nem számoltunk a SalgÓzd játékerejével, viszont ide egyértelműen azért jöttünk, hogy a fiaskót kiküszöböljük, azt a csorbát, amit ott szereztünk” - nyilatkozta Pintér Lajos, a Szolnoki MÁV SE vezetője.
Tekézőink nagy erőkkel készülnek a következő összecsapásra és remélik, mihamarabb újult erővel és teljes létszámmal állhatnak pályára. Legközelebb a Vilati Eger SE ellen játszanak majd.