Közel száz gyermek farsangolt ma az Ózdi Városközponti Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájában. Többek között tánc és szörpivó versenyt rendeztek a pedagógusok.
A tavalyi és az idei farsangi mulatság másképp telt az Ózdi Városközponti Óvodák intézményegységeiben, mint azelőtt. Akkor a szülőkkel közösen ünnepelhettek a gyerekek és különböző foglalkozásokat tartottak nekik. A koronavírus járvány miatt azonban megváltoztak a szokások, így csak zárt körben ünnepelhetnek. Ma a Nemzetőr Úti Tagóvoda volt hangos gyermekkacagástól.
„Beöltöztek, kis jelmezes felvonulás volt. Dalokat hallgattunk, táncoltunk, majd következett egy kis csoportos felvonulás, utána pedig éneklés és tombolahúzás” - emelte ki Köhlerné Blaskó Mónika, az Ózdi Városközponti Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájának óvodapedagógusa.
Az apróságok mellett a pedagógusok is jelmezben érkeztek reggel. Az idei évben közel száz gyermek farsangolt ma az egységben. Délelőtt a csoportokban sokfajta versenyt tartottak a kicsiknek. Ilyen volt például a sütemény evés és a szörp ivás. Ilyenkor talán a legjobban azt várják az apróságok, hogy jelmezbe öltözhessenek. Számos karakter bőrébe bújtak a gyermekek. A lányok közül többen hercegnő és tündér ruhát öltöttek, míg a fiúk a mesehősök karaktereit részesítették előnyben.
„Legóztunk, táncoltunk és bemutattuk a jelmezünket” - mondta Szűcs Tamás.
„Jól érzem magam. Eddig csak táncoltunk még” - nyilatkozta Rácz Hanna Lara.
Szinte az összes csoportban tartottak táncos foglalkozást. Elmondható, hogy ez tetszett legjobban az apróságoknak, hiszen nagy lelkesedéssel utánozták először az óvónőket, majd ezt követően egyedül is járták a lépéseket. Ezeken az alkalmakon sok fénykép készül, így otthon a szülők is kicsit részesei lehetnek az élménynek. Most másként zajlott az ünneplés a megszokottól, de a gyerekek ugyanúgy élvezték minden egyes pillanatát.
„Azt gondolom, hogy lehet, hogy a kisebbeknek jobb így először zárt körben megtartani ezt, hiszen ez nekik újdonság. Lehet, hogy annyira nem lennének felszabadultak, ha itt lennének a szülők. Így viszont mindenki szívesen felvette a jelmezét, nem volt probléma ebből senkivel, és mindenki beöltözött most” - fogalmazott Répási Judit, az Ózdi Városközponti Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájának tagóvoda-vezetője.
A tárkonyos raguleves mellett természetesen az elmaradhatatlan fánkkal is készültek a gyerekeknek. Emellett cukrászsüteményekkel is kedveskedtek az apróságoknak. Akik most kimaradtak a mulatságból, azok a jövő héten pótolhatják ezt.