Tévesen mutatták az ózdi család házát az egyik országos tévécsatornán egy bántalmazási ügyben. A panaszos asszony pert tervez és kártérítést kér a hamis információk miatt.
Még január végén tartottak tárgyalást az Ózdi Járásbíróságon annak a vádlottnak az ügyében, aki éveken át fenyegette, bántalmazta, esetenként bezárta élettársát.
A vád szerint gyakoriak voltak köztük a veszekedések, amely során előfordult, hogy a vádlott megütötte párját. Hosszas mérlegelést követően a bírónő végül ismertette a döntést.
„Bűnös kapcsolati erőszak bűntettében, ezért a bíróság mint visszaesőt kettő év hat hónap szabadságvesztésre és mellékbüntetésül három év közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani. A szabadságvesztésből a vádlott a büntetés háromnegyed rész letöltését követően bocsátható leghamarabb feltételes szabadságra. Kötelezi a bíróság a vádlottat, hogy fizessen meg 125.230 forint bűnügyi költséget az állam javára” - mondta Vargáné dr. Lászlóffy Eszter, bíró.
Akkor az ügyész tudomásul vette az ítéletet, míg a vádlott és védője három munkanapot fenntartott a fellebbezés előterjesztésére. Majd végül enyhítést kértek. A férfi a bántalmazást elismerte, viszont azt vitatta, hogy bezárva tartotta volna a sértettet, így az ítélet még nem jogerős. Az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik a tervek szerint tavasszal. A téma több stáb érdeklődését is felkeltette, így a teremben sem csak az Ózdi Városi Televízió kamerái forogtak akkor.
Néhány napja panasz érkezett szerkesztőségünkhöz azzal kapcsolatban, hogy az egyik kereskedelmi tévécsatornán is bemutatták a tárgyalóteremben készült képsorokat, de nemcsak azokat, hanem egy Urajon található családi házat is. Az ott élő hölgy azt mondja fogalma sincs mikor készült felvétel a házáról, és hogy ennek mi köze van a szóban forgó ügyhöz. Véleménye szerint olyan információkat közvetítettek a téma kapcsán, amelyek nem fedik a valóságot. Megdöbbent, amikor meglátta a híranyagot az országos televízióban, és értetlenül áll az eset előtt.
„Honnan vették ők ezt? Azt sem tudom kiről van szó. Az ismerőseim és mindenki azóta is megállít. Én ezt ennyiben nem fogom hagyni, mivel nem veszik fel a kapcsolatot velem. Én pert indítok ellenük és kártérítést kérek, mivel a férjemnek is a munkahelye veszélyeztetve van. A lányomat iskolába nem tudom engedni, mert lenézik, hogy ilyen az apja, vagy azt hiszik, hogy a bátyjai követték el ezt. Mi 1993-tól házastársak vagyunk, akkor nem tudom, hogy én milyen élettársat tartottam a kazánházban fogva” - hangsúlyozta Seres Istvánné Kis Erzsébet.
Erzsébet úgy véli, ezzel a bejátszással az érintett csatorna emberi méltóságát megsértette, vagy ahogyan fogalmazott. "Szégyenbe hozták őt a falu előtt." Ezért azóta többször is megkereste már őket az ügyben telefonon és e-mail-ben is, eddig sikertelenül. Ügyvédhez fordult, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal is tervezi felvenni a kapcsolatot. Ma szerkesztőségünk is megfogalmazott az érintettek felé néhány kérdést, eddig azt a tájékoztatást kaptuk, hogy levelünket továbbították az illetékes kollégáiknak.