Az ózdi ruhagyár történetéről tartottak előadást az Olvasóban. „A hely, ahol élünk…” című honismereti sorozat foglalkozását Begezi Tiborné, nyugdíjas szakoktató, szalagvezető tartotta.
1961. január 4-én nyitotta meg kapuit a Debreceni Ruhagyár ózdi telephelye. Az 1970-es években körülbelül 1400-1500-an dolgoztak a létesítményben, ami ezekben az években élte fénykorát. Ekkor már szabászattal, nyers- és készáru raktárral is rendelkezett az egység. A rendezvényt az ÓMÉK és a Lajos Árpád Honismereti Kör szervezte meg, mert fontosnak tartják, hogy megemlékezzenek erről a majdnem kerek évfordulóról.
„A ruhagyár történetéről fog szólni az előadás. Az elmúlt évben volt hatvan éve, hogy Ózdon a Debreceni Ruhagyár egy gyáregységet telepített. Ez még Varga Dezső tanácselnök ötlete volt. Felkértük Begezi Tibornét, aki dolgozott a gyárban, szakoktatásban is részt vett, szakértője a témának, hogy ezt az előadást tartsa meg” - nyilatkozta Döbör Istvánné, a Lajos Árpád Honismereti Kör elnöke.
Negyven évig főként termeléssel foglalkoztak a gyárban, ahol szalagrendszer segítségével készültek a ruhák. Harminc ember kezén keresztül lett kész egy-egy darab. A folyamat során különböző fázisokon estek át, mint például a felgombozás és a vasalás. Ezt követően minőség-ellenőrzést végeztek, felcímkézték a termékeket, amelyek végül a készáru raktárba kerültek. A szakképzett munkavállalók mellett az egységben betanított munkások is tevékenykedtek. Egy-egy műveletet elsajátítottak és így tudták segíteni a szakemberek munkáját.
„Kivettek szalagvezetőnek. Egy hónapot adtak a betanulásra, és aztán harminc ember munkáját, a termelését kellett segítenem. Az ellenőrzést, a balesetvédelmet, a minőségi munkát és a teljesítményüket kellett figyelemmel kísérnem, hogy meglegyen az a darabszám, amit előírtak. Ha például százötven darab volt a program nyolc óra alatt, akkor annak kész kellett lennie. Úgyhogy ezt a mennyiséget a raktárba le kellett szállítani” - mondta Begezi Tiborné, nyugdíjas szakoktató, szalagvezető.
Leginkább nők, de férfiak is tevékenykedtek a gyárban, akik karbantartói munkálatokat végeztek, illetve a férfi szabászatban dolgoztak. A bezárás után többen kisebb üzemekben, varrodákban helyezkedtek el. Az eseményen zömében a gyár régi dolgozói jelentek meg, akik örültek a lehetőségnek, hiszen újra találkozhattak és emlékeiket is megoszthatták egymással.