Egyéni teniszversenyt tartottak az Újváros Téri Iskola tornatermében. Néhány hét múlva ózdi párosoknak biztosítanak majd játéklehetőséget a szervezők.
Teniszlabda pattogástól volt hangos az Újváros Téri Általános Iskola tornaterme. A Piramis Kft. Amatőr Egyéni Teniszversenyen főként a fiatalabb generáció képviseltette magát. Az ózdi indulók mellett Kazincbarcikáról is érkeztek tehetséges fiatal játékosok. Zákányi Zoltán szervezőként fontosnak tartja, hogy a tenisz jelen legyen a városban, hiszen ennek a sportágnak is komoly múltja van.
„Ózdon azért a tenisznek van múltja. Tassonyi Feri bácsi halála után kicsit kiüresedett a stadion is. Csak néhányan maradtak az idősek közül, én az 50 évemmel már fiatalnak számítok. Ezért is gondoltam, hogy télen is próbáljunk kicsit mozogni és együtt lenni” - mondta Zákányi Zoltán, szervező.
A résztvevők körmérkőzéseket játszottak, majd ezt követően a helyosztók következtek. A megjelentek között természetesen eltérő tudású teniszesek gyűltek össze. Akadt olyan fiatal, aki egyszer majd az ikonikus wimbledoni tornán is szeretne pályára lépni.
„Ötéves koromban ismerkedtem meg a tenisszel. Első látásra megtetszett, nagyon szerettem edzésre járni. Kitartottam emellett a sport mellett, bár időközben más mozgásformák jöttek mentek, de mindig ez marad a versenysportom. Nagyon jó játszani, jó az életérzés és az egésznek a hangulata. Az emberek, akiket pedig megismertem fantasztikusak” - nyilatkozta Bede Luca, a Barcikai Tenisz Club játékosa.
A sportág kedvelői ezután sem maradnak versenyzési lehetőség nélkül, hiszen néhány hét múlva párosoknak tartanak majd hasonló jellegű viadalt. Akkor már csak helyi duók próbálnak majd meg túljárni egymás eszén.