Művészeti Műhely (képgalériával)2018. szeptember 18. (kedd) 19:00 - Kultúranews/7329_0_300.jpgKézműves technikák elsajátításával ismerkedtek meg a gyerekek a Városi Könyvtárban. A fiatalok kéthetente vesznek részt a kreatív órákon, ahol különböző módszereket tanulnak meg. A Művészeti Műhely névre hallgató első alkalmon a fiatalok a gyöngyfűzés rejtelmeibe nyerhettek betekintést. A foglalkozásokra egy pályázat adott lehetőséget.

Újabb foglalkozássorozattal bővült a Városi Könyvtár programkavalkádja. A Művészeti Műhely elnevezésű kezdeményezés a Gyerekesély program segítségével valósul meg. Először a gyöngyfűzés és a gyöngyékszerek világába tekinthettek be az érdeklődők. Kovács Adrienn, az intézmény gyermekkönyvtárosa szerint az ilyen alkalmak azért jók, mert formálódik a gyerekek világképe, illetve fejlődik a kézügyességük is.

„Ezeken a foglalkozásokon a gyerekek manuális készségei, illetve a kreativitásuk is fejlődik. El tudnak vonatkoztatni a külvilágtól picit, kevés inger éri őket, és csak az alkotással tudnak foglalkozni” - fogalmazott Kovács Adrienn, foglalkozásvezető.

Az alkotásokhoz segítségül hívják a szakirodalmat is, így részletesebben is megismerhetik az adott technikát. A gyöngyfűzés története évezredekre tekint vissza. Napjainkban az üveggyöngyök a legelterjedtebbek, és főként díszítő célra használják őket. Fűzve, szőve, horgolva egyaránt alkalmazzák az apró, csillogó alapanyagokat. A fiatalok nagyon szeretnek ezekre a kreatív foglalkozásokra járni.

„Azért jöttem ide, mert én nagyon szeretek kreatívkodni. Én azért szeretek gyöngyöt fűzni, mert teljesen kikapcsol” - nyilatkozta Montvai Hanna.

„Azért jöttem el erre a foglalkozásra, mert szeretek kézműveskedni. Azt várom ettől, hogy jól szórakozzak és kicsit lekössem a figyelmemet. Gyöngyöt fűzni nem igazán szoktam, mert nincs rá lehetőségem” - mondta Sallai Alexandra.

A kézműves órák már három helyszínen is zajlanak, nagy sikerrel. A programban résztvevő szervezők Arlóban és Csernelyben is igyekeznek a fiataloknak tartalmas időtöltést kínálni. A foglalkozásokon a gyerekek olyan technikákat sajátíthatnak majd el, mint például az origami, a horgolás vagy a quilling. Ezekre bárki ellátogathat, de célszerű előzetesen bejelentkezni a Városi Könyvtár munkatársainál.


329_0_t 329_1_t 329_2_t 329_3_t
329_4_t 329_5_t 329_6_t 329_7_t
329_8_t 329_9_t
Vissza