Változatos programok2015. szeptember 18. (péntek) 19:00 - Kultúranews/3686_0_300.jpgŐszköszöntő játszóházzal, kiállítással, és pizsamapartival is készülnek az Ózdi Művelődési Intézmények a Kulturális Örökség Napjaira. Az országos programsorozat célja, hogy a látogatók felfedezzék hazánk legszebb épületeit, és azoknak olyan tereit, ahova a közönség csak ritkán juthat be.

Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a kultúrát tavaly Ózdon. A Városi Könyvtárban Gondolatébresztő kontrasztok címmel Barta Zsóka és Antal Norbert képeiből láthattak ízelítőt az érdeklődők, később pedig a Marschalkó Béla emléküléssel és örökségvédelmi ankéttal folytatódtak a kulturális örökség napjai.

Két éve az Olvasó táncterme alakult mesebirodalommá a jeles alkalomból. A salgótarjáni KIVISZI Színházi és Műhely két tagja az erdőbéli manócskák kalandjairól mesélt a kicsiknek. A Városi Múzeum akkor is megtartotta a szokásos gyári sétáját, az éjszaka pedig ismét a gyerekeké volt. A Városi Könyvtár munkatársai tündérnek, manónak, hercegnőnek öltözve játékos vetélkedőket és pizsamapartit szerveztek.

Idén is a már jól ismert programokkal készül az Olvasó - mondja Kocsik László, a rendezvény felelőse. A Kulturális Örökség Napjainak idén az a fő célja, hogy bemutassák Magyarország legszebb épületeit úgy, ahogy azokat még a közönség nem látta.

„Ózdon az Olvasó az egyik legszebb épület, tehát ehhez a programhoz már csak emiatt is csatlakoznunk kellett. Szombaton reggel kilenc órától indul a „Nézzen be a kulisszák mögé!” programunk, amely minden évben visszatérő, és nagy érdeklődésre számot tartó. Ilyenkor megmutatjuk az Olvasó azon tereit is, amelyek egyébként a nézőközönség előtt elzártak" - mondta az ÓMI kulturális menedzsere, Kocsik László.  

Emellett őszköszöntő játszóházban szórakozhatnak a gyerekek és szüleik, ahol őszi díszeket, ajándékokat készíthetnek. Délután négy órától pedig „Mai nagybányaiak” címmel kiállítás nyílik a Kisgalériában. A Városi Könyvtár is készül az ünnepi hétvégére. Náluk már ma elkezdődött a program, délutántól egész estés pizsama partyra várták a gyerekeket, holnap pedig épületbemutatóval és természeti szépségeinkből nyílt tárlattal állnak az érdeklődők rendelkezésére.

„A legfontosabb célja az itt Ózdon, hogy megmutassuk, hogy vannak gyönyörű épületeink, amelyeket érdemes megnézni, olyan oldalról is, amit egyébként a civil közönség ritkábban tud megtekinteni. De ne csak azért jöjjenek ide, hogy megtekintsék az épületet, ezért programokkal is körbebástyáztuk ezt a két napot, és így talán még szívesebben, még többen eljönnek" - tette hozzá Kocsik László.

A Városi Múzeum a jelenleg is zajló felújítás miatt idén kimarad a megtekinthető épületek sorából, de a szokásos gyári sétát most is megtartják, szombaton délelőtt 11 órától.

Vissza