Apró Örömök (képgalériával)2015. április 28. (kedd) 19:00 - Városnews/3217_0_300.jpgSzületésnapot ünnepelt a Városi Könyvtár Baba-Mama Klubja. Már három éve ugyanis annak, hogy két fiatal anyuka kezdeményezésére létrejött a kisgyermekes családokat megszólító program. A mostani összejövetelen a közelgő anyák napjához kapcsolódva saját készítésű ajándékkal, és versekkel köszöntötték az édesanyákat.

Az anyukák, apukák és csemetéik immár harmadik éve találkozhatnak havonta az Apró Örömök program keretében. A csoport  2013. tavaszán alakult két fiatal anyuka kezdeményezésére. Berecz Vera már második kisgyermekét várja, de azóta is részt vesz a havi találkozók megszervezésében. A cél ugyanaz maradt, hogy a gyeden, gyesen lévő kismamák szakszerű tanácsokat, és hasznos információkat kapjanak, valamint a helyi szülők egymással is találkozhassanak.

„Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogják szeretni a szülők, és nagyon örülök. Köszönöm szépen, hogy mindig eljönnek, és mindenkinek köszönöm, aki támogat minket. Remélem, hogy ez még hosszú éveken keresztül így lesz" - nyilatkozta Berecz Vera, szervező.

A délelőtt folyamán királyfinak öltözött kis verselők szavaltak az anyukáknak, a közelgő ünnep alkalmából. A koronákat saját kezűleg készítették. Az anyák napi játszóház volt a mostani baba-mama klub fő témája. A havonta jelentkező program minden alkalommal hasznos információkat tartogat a szülőknek,  a könyvtár pedig már a legkisebb kortól népszerűsíti az olvasást.

„Az anyukáknak, mikor először jönnek a foglalkozásra, akkor mindig egy baba-mamás könyvtár látogatásra visszük őket. Megmutatjuk nekik hogy milyen lehetőségek vannak, hogy nemcsak azok a gyerekek járnak hozzánk, akik már tudnak olvasni, hanem a kisebbeket is nyugodtan el lehet hozni. Egy olyan gyermekbarát környezetet alakítottunk ki, hogy nemcsak könyvek vannak, hanem játékok a kisebb babáknak" - mondta Findura Judit, könyvtáros.

A Városi Könyvtár baba-mama klubja folyamatosan várja az érdeklődőket. Nemcsak a kismamákat, hanem a babavállalás előtt állókat is szívesen látják, hiszen a foglalkozások a hasznos tanácsok mellett a tapasztalatcserére is alkalmat adnak.


217_0_t 217_1_t 217_2_t 217_3_t
217_4_t 217_5_t 217_6_t 217_7_t
217_8_t
Vissza