Ötödik antológia (képgalériával)2015. január 22. (csütörtök) 14:55 - Kultúranews/2920_0_300.jpgÖtödik válogatáskötetük megjelenésével ünnepeltek az ózdi amatőr költők a Magyar Kultúra Napján. A Szeretet Gyermekei Alapítvány Ózdi Szép Szó Irodalmi Körének most megjelenő antológiájában a tagok verseit, novelláit olvashatják az irodalomkedvelők. Az egyesület ezzel a rendezvénnyel ünnepelte a Magyar Kultúra Napját.

A könyvtár rendezvénytermében mutatta be ötödik válogatáskötetét a Szeretet Gyermekei Alapítvány Ózdi Szép Szó Irodalmi Köre. Az ünnepi alkalmat az Ózdi Szívek énekegyüttes fellépése színesítette, akik elsőként himnuszukat, az Ózdi Szív című slágert adták elő.

Fazekasné Szabján Erika, az irodalmi kör vezetője mutatta be a kötetet, amellyel az egyesület elmúlt 20 évére is emlékeztek egyben. Ahogyan elmondta, az évek alatt több költőtársuk is eltávozott már, akik írásaikat hagyták az utókorra, de szép számmal keresi a fiatalabb generáció is az amatőr irodalmárok társaságát.

A válogatáskötet bemutatását ezután a költők verseinek előadásával folytatták. A most már nyomtatásban is olvasható műveket saját szerzőik, szerzőtársak és diákok adták elő. Elhangzott többek között Janiczak Dávid János bácsi című írása, valamint Jacsó Éva és Szalay Anikó költeményei.


920_0_t 920_1_t 920_2_t 920_3_t
920_4_t 920_5_t 920_6_t
Vissza