„TurbÓzd a tudást"2014. november 26. (szerda) 14:47 - Híreknews/2761_0_300.jpgSikeresen zárult a Városi Könyvtár pályázata. A „TurbÓzd a tudást” elnevezésű pályázat keretében a könyvtár és hét oktatási intézmény tanórán kívüli együttműködését erősítették. A pályázatnak köszönhetően mintegy ötszáz óvodást, általános és középiskolást vontak be a programba.

A „TurbÓzd a tudást” elnevezésű projekt záróünnepségét tartották a Városi Könyvtárban. Az ünnepélyes megnyitót követően a könyvtár munkatársai és a programban résztvevő hét oktatási intézmény pedagógusai számoltak be az elmúlt időszak eredményeiről. A projekten belül vetélkedők, szakkörök, valamint tehetséggondozás formájában működtek együtt az érintettek.

„Nagyon fontos ebben a projektben az, ahogy az intézmények együtt tudnak dolgozni. Különállóan is nagyon fontos, hogy jól tudjanak működni, de fontos az, hogy összefogásban, amikor egymásra is szükség van, ott is megtalálják a közös hangot és ilyen eredményes munkát tudjanak végezni, mint ami az elmúlt egy évben ennek a projektnek a keretein belül történt” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

A projekt célja volt az is, hogy a gyerekek a tanórán kívül is lehetséges alternatívaként gondoljanak a könyvtárra, ha szabadidejüket hasznosan szeretnék eltölteni. A könyvtár az oktató-nevelő munkában is partnerként működött közre Ózd és vonzáskörzete oktatási intézményeivel.

„Ez a pályázat arról szólt, hogy az Ózdi Városi Könyvtár hogyan tud részt venni az oktatási intézmények munkájában. Hét oktatási intézmény munkáját támogattuk az elmúlt egy év során. Én azt gondolom, hogy nagyon sikeres pályázatot zártunk, sok-sok gyereket szólítottunk meg, ötszáz gyerekkel tudtunk együtt dolgozni ezalatt az egy év alatt, és ötven pedagógus, kulturális szakember végezte a munkáját a projekt során” - nyilatkozta Jakab Krisztina, az ÓMI Városi Könyvtár intézményvezetője.

Az elnyert, több mint tizenötmilliós projekt keretében, a szervezők igyekeztek színvonalas és tartalmas programokat szervezni a gyerekeknek, amelyet az Európai Unió is támogatott. A pályázat igazi nyertesei azok a gyerekek voltak, akik részt vehettek ezeken az oktatási és kulturális programokon, szabadidős rendezvényeken.

Vissza