Tanfolyam2014. március 4. (kedd) 15:12 - Híreknews/2046_0_300.jpgSzámítógép- és internet-felhasználói tanfolyam indult a Városi Könyvtárban. Az intézményben nagy hagyományai vannak az ehhez hasonló képzéseknek, ezúttal azonban nem az ózdiak, hanem a kistelepülésen élők kaptak lehetőséget ismereteik bővítésére. Az ötalkalmas oktatás kezdők számára is ideális, a részvevők az alapoktól kezdve sajátíthatják el a számítógép kezelését.

A kistérségben élők számára indult informatikai tanfolyam a Városi Könyvtárban. A könyvtárellátási szolgáltató rendszeren belül ezúttal azoknak a kistelepüléseknek a lakóit is oktatják, ahol megfelelő infrastruktúra vagy személyzet nem áll rendelkezésre hasonló képzéshez. A tanfolyam résztvevői különböző szintű ismeretekkel érkezhetnek, a tananyag azonban a kezdők számára is ideális.

„Attól függően, hogy milyen információval rendelkeznek a képzésre jelentkezők, a kezdetektől oktatjuk. Tehát azokat az embereket, akik az egér használatával sem boldogulnak, vagy először ülnek gép előtt, azokat a legalapvetőbb információkkal kezdve, és az interneten át a levelezés, keresés, illetve a számítógép feladataival is megismertetjük a felhasználókat" - nyilatkozott Jakab Krisztina, az ÓMI Városi Könyvtár intézményvezetője.

A tanfolyam öt, egyenként négyórás alkalomból áll, az oktatást a Városi Könyvtár munkatársai végzik. A résztvevők az alapvető dolgoktól, mint a számítógép bekapcsolása és a billentyűzet, illetve az egér használata eljuthatnak egy olyan felhasználói szintre, amikor már az internetes böngészés, a közösségi portálok használata, valamint az e-mail küldés sem okoz nehézséget.

„Nekem nagyon sok újdonságot tartogat, hiszen a számítógépes tudományom egyenlő volt a nullával. Ide úgy érkeztem mint kezdő, korábban ezzel nem foglalkoztam, pedig a munkaköröm megkívánta volna" - mondta Bakos Péter.

Jelenleg tíz hordozható számítógép áll rendelkezésre az oktatáshoz, így ez határolja be a maximális létszámot is. A korszerű eszközök és modern szoftverek használatának megismertetésekor a könyvtár dolgozói is arra törekednek, hogy színvonalas, minőségi képzésben részesítsék a résztvevőket.

046_0_t 046_1_t 046_3_t 046_4_t
Vissza