Hazatérő alkotások2013. október 8. (kedd) 13:57 - Híreknews/1653_0_300.jpgNegyven éves évfordulóját ünnepelte az Ózdi Vizuális Csoport a Városi Könyvtárban. A Föl földobott kő címet viselő tárlaton a társaság öt alkotójának munkáit mutatták be. A kiállítás célja, hogy minden Ózdról elkerült, és nagy utat bejárt képzőművészeti darab visszatérjen oda, ahonnan elindult.

Fuvolaszó, és vers tette ünnepivé az Ózdi Vizuális Csoport kiállításának megnyitóját a Városi Könyvtárban. A tárlat négy évtized munkáját öleli fel.

Negyven évvel ezelőtt egy képzőművész közösség aki az Olvasó pincéjében munkálkodott, elhatározta, hogy ezután nem a realista irányvonalat követik, hanem megpróbálnak valami új úton elindulni. Nem a látványra, hanem a mondanivalóra helyezték a hangsúlyt. Ők lettek az Ózdi Vizuális Csoport. A célok négy évtized után sem változtak.

- Arra kell törekedni, hogy értse meg a néző, hogy ami megszületik az alkotó fejében, a keze által egy nagyon szép alkotás keletkezik, ahhoz a mondanivaló. Nagyon fontos, hogy maga az anyag, a színvilág ne vigye el a mondanivalóról azt a hangsúlyt, amit tulajdonképpen mi akarunk közölni a mi belső énünkből azoknak az embereknek, akik szeretik, vagy megpróbálják érteni – mondta Demes Ferenc, képzőművész.

Demes Ferenc kisplasztikáival érkezett, az Ózdi Vizuális Csoport másik kiállítója, Lakatos Mihály, pedig szobrait hozta el. Kezdetben a kohászat alapanyagait használta fel munkáihoz, ma már a természet kincseiből alkot.Az ország több pontján is bemutatta alkotásait, mindenhol nagy tetszést arattak.

- Úgy gondultuk, hogy mint a Föl földobott kő címmel visszahozzuk oda az alkotásokat, ahonnan elindultak országjáró körútjukra. Most visszaért, minden itt van helyben. Ezekkel különböző pályázatokon, kiállításokon nyertünk, és büszkék vagyunk, hogy bemutathatjuk. - nyilatkozott Lakatos Mihály, képzőművész.

Kustor Gyula tizenhét éves korában kezdett el rajzolni, festeni, szobrokat faragni. Erre a kiállításra festményeket hozott, azt mondja, mindig a természetből indul ki, amikor alkotni kezd. Ő is tagja az Ózdi Vizuális Csoportnak, igaz, nem a kezdetektől.

- Én tulajdonképpen később kerültem a csoporthoz, a megalakulás után. Előtte a Dési Huber István képzőművészeti szakkörbe jártam, aminek Kárpáti Gusztáv volt a vezetője. Aztán később csatlakoztam hozzájuk, egy jó csapatnak tűnt. Azóta együtt gondolkodunk, és együtt állítunk ki. - fogalmazott Kustor Gyula, képzőművész.

A tárlaton láthatóak még Kurta Zsuzsa grafikái is, aki szintén ózdi alkotó, de már Budapesten él. A megnyitón megemlékeztek a 2007-ben elhunyt Kozma Józsefről is, aki nyomdai grafikusként dolgozott, emellett festőművésszé képezte magát. Az Ózdi Vizuális Csoport tagjainak kiállítása az év végéig látogatható a Városi Könyvtárban.

Vissza