Könyvhét2013. június 6. (csütörtök) 14:00 - Aktuálisnews/1340_0_300.jpgKülönleges író-olvasó találkozóval kezdődött el a 84. Ünnepi Könyvhét és Könyvtári napok városunkban. Balázs Ágnes színész írónő a gyermek, és a kamaszkor gyakori problémáira nyújt megoldást, regényes formában. Az országos program keretében megtartott interaktív előadáson három helyi általános iskola diákjai vettek részt.

Több mint nyolcvan gyermek gyűlt ma össze a Városi Könyvtárban. Az Újváros Téri, a Vasvár Úti, és a II. János Pál Katolikus Iskola diákjai az Ünnepi Könyvhét első programjára érkeztek.

A könyvtár mai vendége Balázs Ágnes volt. A színművész, író, zeneszerző 10 éve kezdett el írni, és ez végül nagyobb szerelem lett az életében, mint a színészet. Könyvei népszerűek a gyerekek körében, mert a történetek által választ kaphatnak saját életük kérdéseire is. A Lufi sorozat, amelyből ma mesélt, kezdetben nem sorozatnak indult. Az akkor 9 éves lányának, Biankának írta meg az első kötetét, akinek annyira megtetszett, hogy addig kérlelte anyját, amíg folytatta Lufi meséjét. Így lett a fiatal lány története 8 könyvből álló sorozat, amelyben a lányával együtt nőtt a főhős is.

- Külön öröm számomra, amikor kapok egy olyan levelet, hogy az ő gyerekek a Lufi sorozaton szeretett meg olvasni. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy a gyerekek megszeressenek olvasni, időben kézbe vegyék a könyvet. Ha ráéreznek az ízére, hogy ez mennyire jó dolog, és amikor jön a vakáció, és kinyitunk egy könyvet, és elkezdjük olvasni, belekerülünk a világába, szerintem az egy fantasztikus élmény. - mondta Balázs Ágnes.

A Városi Könyvtár fontos feladatának tekinti, hogy közelebb hozza az írókat a közönségükhöz. Ezért az idei könyvhéten és gyermekkönyvtári napokon több író-olvasó találkozó lesz. Emellett még számos programot tartogat az intézmény ezen a kiemelt héten, amikor a tapasztalatok szerint többen térnek be a könyvtárba.

- Ezek az események bevonzzák az embereket, és ezzel tulajdonképpen felkeltjük az olvasás iránt is az érdeklődést, hiszen ennek a programsorozatnak az olvasás népszerűsítése is a célja, nemcsak az új könyveknek a bemutatkozása és bemutatása. - fogalmazott Jakab Krisztina, az ÓMI Városi Könyvtár vezetője.

Az ünnepi könyvhét programjai egészen jövőhét szerdáig tartanak. Holnap ismét ablak nyílik a kistérségre, a már hagyományos kitekintőben ezúttal Kissikátor mutatkozik be.

Vissza