Világháló2013. március 20. (szerda) 15:59 - Aktuálisnews/1112_0_300.jpgA közösségteremtés a fő témája az idei Internet Fiestának. A ma kezdődő egyhetes programsorozatot már hagyományosan megrendezik a város és a kistérség könyvtáraiban. Ebben az évben is minden korosztályt megcéloznak, így délelőtt az óvodásokat, délután pedig a nyugdíjasokat várták a foglalkozásokra.

Már az óvodások is jól ismerik az internetet. Tudják, hogy lehet rajta mesét nézni, zenét hallgatni, beszélgetni.

Az internet fiesta keretében ma a tavaszt várták a Katona József Úti Óvoda nagycsoportosaival. A foglalkozáson meseportálokkal ismerkedtek, megbeszélték az évszak tulajdonságait, és ahhoz kapcsolódó verseket, és dalokat is tanultak.

14 éve indult el az Internet fiesta országos programsorozat, és a Városi Könyvtár már a kezdetek óta részt vesz benne. Idén a netes közösségekről lesz szó bővebben, és arról, hogy az interenetes kapcsolattartás a hétköznapjaink része lett. A tapasztalatok szerint az idősebbek is egyre többet neteznek, és sokan használják erre a világhálót. Ezért a nekik szóló program középpontjában a legnépszerűbb közösségi oldal áll.

- Egymásnak fogják bemutatni, ők is jártak ide tanfolyamra, és amiket ők már megtanultak, elsájítottak, átadják a társaiknak a Könyvtár nyugdíjas klubjának foglalkozása keretében. - mondta Jakab Krisztina, az ÓMI Városi Könyvtár igazgatója.

A saját internetes tapasztalataikat osztották meg egymással a nyugdíjas klub tagjai az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban. Közülük sokuknak van otthon számítógépe, nap mint nap használják is.

- A gyerekeimmel tartom a kapcsolatot interneten keresztül, azon kívül nagyon sokat szeretek csetelni, sokat játszom, nagyon szeretek játszani az interneten. - nyilatkozott Lukácsy Lászlóné.

Többüknek távol élnek családtagjai, unokái, és csak a világhálón keresztül tudják tartani a kapcsolatot.

- A legnagyobb unokám kint van Norvégiában, vele Skypeolni szoktunk... - mondta Náhlik Béláné.

Az internet fiesta jövőhét szerdáig tart. A programok sorában folytatódik a Városi Könyvtár Világjárók sorozata, és a Veszíts el egy könyvet országos akcióhoz is csatlakozik az intézmény.

Vissza