Régi emlékek (képgalériával)2021. szeptember 3. (péntek) 19:00 - Kultúranews/10643_0_300.jpgBánszállás 150 éves címmel rendeztek emléknapot az Ózdi Városi Könyvtárban. Az eseményen ifj. Vass Tibor bemutatta Fejezetek Bánszállás-Bányatelep Történetéből című könyvét. A jelenlévők az Ózdi Városi Televízió Volt egyszer egy Bánszállás című filmjét is megtekinthették.

Bánszállás 150 éves címmel rendeztek emléknapot az Ózdi Városi Könyvtárban tegnap délután. A 92. Ünnepi Könyvhét és a 20. Gyermekkönyvnapok keretein belül szervezett eseményt eredetileg tavaly november 6-án tartották volna meg, azonban a járványhelyzet miatt ennek dátuma későbbre tolódott.

„Nagyon örülünk, hogy meg tudjuk rendezni ezt a programot. Fontos elmondani, hogy a kiállítás anyaga több mindenki segítségével tevődött össze. Hiszen Csák Lászlóné, Tóth Elemérné és Gál Mónika is bánszállási kötődésű, ők is segítettek, illetve az Ózdi Muzeális Gyűjtemény anyagából készült a kiállítás” - mondta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár megbízott igazgatója.  

Az esemény magába foglalt egy könyvbemutatót is. Ifj. Vass Tibor körülbelül 20 éve foglalkozik Bánszállás történetével. Azt tapasztalta, hogy méltatlanul kevés a településsel kapcsolatos adat, ezért kezdett el írni róla. Az anyaggyűjtésben Csák Lászlóné segített neki, társszerzőként működött közre. Minden olyan témában egyeztettek, amelyben bizonytalanok voltak, és igyekeztek az összes információt pontosítani. A kötet a lakótelepről, bányatelepről szól. A kezdetektől a mostani, szomorú állapotokig, amely végül a Fejezetek Bánszállás-Bányatelep Történetéből címet kapta. A könyv a napokban került ki a nyomdából.

„A fő téma összegészében Bánszállás. A korábbi időszakokban én foglalkoztam ipartörténettel, településtörténettel és sporttörténettel. Ez az első olyan munkám, ahol mindez együtt megjelenik. Tehát az 1870-es település kialakulásától kezdve a bánya működésén át, a kulturális és sport élet minden területére kiterjed” - emelte ki ifj. Vass Tibor, szerző, helytörténész.

A jubileumi program a bányászhimnusszal kezdődött. Az eseményen többen is megosztották gondolataikat az érdeklődőkkel. Ózd város polgármestere úgy fogalmazott, hogy ez a könyv kincs az utókor számára.

„Ezt a könyvet olvassák, mert ebben nagyon szép képek és adatok vannak. Éljen emlékezetükben úgy, ahogy önök valaha látták. Nekünk fiatalabbaknak pedig úgy, ahogy bemutatják ebben a könyvben a nagyszerű szerzők. Köszönjük nekik. Nagyon sok értékes forrás van a könyvben, én ezen lepődtem meg először, mikor megnéztem. Ez valóban egy kincs az utókor számára” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

Az érdeklődők az Ózdi Városi Televízió, Volt egyszer egy Bánszállás című filmjét is megtekinthették. Az összeállítás 2016-ban készült, és olyan szereplők vettek részt a forgatáson, akik ott nőttek fel. Beszámolóikból kiderült hogyan is zajlott az élet akkoriban. Az eseményen nagyon sok elszármazott bánszállási lakos is megjelent, akik a hivatalos programok végén kötetlenebb formában is újra feleleveníthették közösen a régi szép emlékeket.


0643_0_t 0643_1_t 0643_2_t 0643_3_t
0643_4_t
Vissza