Közös a cél (képgalériával)2021. augusztus 19. (csütörtök) 19:00 - Híreknews/10599_0_300.jpgTombolákkal és belépőjegyekkel is segítik Schulcz Bence műtéti költségeinek előteremtését. Betegségéről még márciusban számoltunk be önöknek. Néhány napja pedig már arról az összefogásról adhattunk hírt, amelynek célja, hogy Bence az operáció után teljes életet élhessen. Most újabb akciókkal támogatják a jó ügyet.

Szinte már lépni sem lehet a szobában azoktól a tombolatárgyakból, amelyek hamarosan gazdára találnak. A repertoárban műszaki cikkek, bögrék, evőeszközök, társasjátékok, plüss állatok, de képkeretek, kozmetikumok és még parfüm is megtalálható. Mindez egy bő hét termése, vagyis a meghirdetés óta ennyi felajánlás érkezett arra az októberi tombolahúzásra, amelyet Nullász Katalin szervezett Schulcz Bence megsegítésére.

A hölgy már nem először áll jó ügy mellé, hiszen korábban ő hívta életre a Licitál-Ózd nevű csoportot, amelynek köszönhetően mintegy kétmillió háromszázezer forintot gyűjtött össze az Almási Balogh Pál Kórház alapítványának javára. Katalin most a Tombola Schulcz Bence gyógyulásáért nevű facebook oldal segítségével kívánja elérni a kitűzött célt. Mindehhez egy rendezvény is kapcsolódik.

„Október 9-én, szombaton négy órától tervezzük a tombolahúzást. Ez a piac területén a Gofri Land büfénél lenne. Ott lesz légvár a gyerekeknek, Mickey egér, a Szennáért Egyesület vállalta, hogy játszóházat csinálnak a gyerekeknek. Aztán a Margarit zenekar fog zenélni, és ennek a keretén belül lenne a tombolahúzás” - mondta Nullász Katalin, szervező.

Egy hét alatt mintegy hatszáz szelvény kelt el, ami hatszázezer forintot jelent. A tagok a Tombola Schulcz Bence gyógyulásáért nevű facebook oldalra töltik fel a tárgyak képeit. Jövő héten azonban a felajánlott eszközök az egyik ózdi bevásárlóközpont kirakatába kerülnek. Emellett augusztus 21-én, vagyis e hét szombaton a II. Augusztusi Lexus találkozó szervezői, és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark is támogatja Bencét.

„Alapjaiban véve minden egyes gyermek élete nagyon fontos, és úgy gondolom, hogy minden egyes gyermeknek jár egy olyan esély, hogy az ő személyiségét ki tudja bontakoztatni. Ezt a vasajtót Bence előtt is ki kell nyitni, és ez az egészségétől függ, hogy ez ki fog-e nyílni. Remélhetőleg fogunk tudni neki segíteni” - nyilatkozta Tóth Bálint, szervező.

A szombati találkozó résztvevői gyűjtődobozokban helyezhetik el a kisfiú gyógyulására szánt összeget, de a délután folyamán egy tombolahúzás segítségével is támogatják őt. A jó ügy mellé áll a helyszínül szolgáló Nemzeti Filmtörténeti Élménypark is oly módon, hogy a programra érkezők egy-egy tárlatvezetésen vehetnek részt. Az NFÉ a jegyár egy részének felajánlásával kíván hozzájárulni Bence gyógyulásához. Aki azonban más módon segítené őt, az az alábbi számlaszámokra utalt összeggel teheti ezt meg.

Tégy jót a fogyatékkal élőkért Alapítvány
11734121-23501337
Közlemény: Schulcz Bence Adomány

Schulcz Barbara
11773346-01974656
Közlemény: Bence gyógyulásáért


0599_0_t 0599_1_t 0599_2_t 0599_3_t
0599_4_t 0599_5_t 0599_6_t
Vissza