Hívatlan vendégek (képgalériával)2021. július 20. (kedd) 19:00 - Városnews/10514_0_300.jpgVaddisznók teszik tönkre a kerteket városunkban. A lakók már tűrhetetlennek nevezik ezt az állapotot. Több tíz éves munkát semmisítenek meg a hívatlan vendégek. Az egyik érintett hölgy elmondása szerint több helyen jelezte már, hogy a vadállatok milyen károkat okoztak kertjében. Úgy tűnik, kissé bonyolult, hogy pontosan ekkor melyik szerv köteles eljárni.

Bokor Gyuláné kertjébe szinte nap mint nap érkeznek vaddisznók. Több tíz éve művelik telküket, ám körülbelül három éve visszaérő ez a probléma. Két nagy eperfájuk alól egy fél kiló gyümölcsöt nem tud összeszedni, mert a vadállatok ürülékével van tele a terület. A kerítést minden nap tönkreteszik, így folyamatos munkát követel a védőháló rendbetétele.

„Az az igazság, hogy most már úgy vagyok vele, hogy kártérítést szeretnék kérni. Mert ez nem kis összeg, ami kárt itt csináltak. Nemcsak az idei évi málnámat, hanem a jövő évi termést is tönkretette, és azt a munkát is, amit nekem a helyreállítással itt végeznem kell. Az első három szedésnél másfél kilót szedtem le. Be lehet szorozni, hogy július ötödikétől hány kiló málnától estem el” - mondta Bokor Gyuláné.

Éjjel érkeznek az állatok. A vadásztársaságtól vadriasztó folyadékot is kaptak, remélve, ezzel távolt tudják tartani a kéretlen látogatókat, de ez sem vált be. Az almát, a faepret, a szilvát, a málnát, a répát és a krumplit is tönkretették. Semmi termésük nem maradt.

A hölgy elmondása szerint több helyen jelezte már, hogy a vadállatok milyen károkat okoztak kertjében. Úgy tűnik, viszont kissé bonyolult a procedúra, hogy pontosan ekkor melyik szerv köteles eljárni.

Fontos ilyenkor, hogy jó állapotú kerítéssel rendelkezzenek a lakók, így megnehezítve az állatok bejutását. Az őzek is tudnak nagy kárt okozni, a vaddisznók pedig sokakban félelmet kelthetnek. Ózdon ez egyébként már nem az első hasonló eset, néhány évvel ezelőtt a Városközpontban is megjelentek az állatok.


0514_0_t 0514_1_t 0514_2_t 0514_3_t
0514_4_t 0514_5_t 0514_6_t 0514_7_t
0514_8_t
Vissza