Megelőző intézkedés (képgalériával)2021. június 29. (kedd) 19:00 - Rendőrségnews/10455_0_300.jpgA szabálytalan parkolások megelőzésére tartottak összehangolt akciót a rendőrség és a városi rendészet munkatársai. Lakossági bejelentések, valamint a területi képviselők jelzései alapján célozták meg Ózd legkritikusabb területeit. Az ellenőrzések célja most még elsősorban nem a büntetés volt, hanem a figyelemfelhívás. A jövőben azonban komolyabb szankciókra is számíthatnak azok, akik nem tartják be a KRESZ-ben foglaltakat.

Az utóbbi időben megszaporodtak a nem megfelelő parkolással kapcsolatos lakossági bejelentések. A panaszok jó része Bolyok térségéből, valamint az Újváros térről érkezik a hatóságokhoz, de a város egyéb területei is érintettek.

„Az elmúlt évben az Ózd Városi Rendészet 153 esetben intézkedett közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésében, értem ezalatt a megállni, várakozni tilos szabálysértéseket, illetve zöldfelületen történő parkolás szabályszegést. Az esetek jelentős részében figyelmeztetéssel éltünk, önálló intézkedésként figyelmeztetést alkalmaztunk. Elenyésző volt a helyszíni bírságolások, illetve feljelentések száma. Ebből is látható, hogy a célunk a jogsértés megszüntetése volt” - mondta Talján Róbert, az Ózd Városi Rendészet rendészetvezetője.   

A probléma egyik fő forrása, hogy napjainkban már jóval több autó járja a város útjait, mint például húsz éve. Egy-egy család kettő, vagy akár három gépjárművel is rendelkezik. Ezért is erősödnek fel a parkolással kapcsolatos gondok. A lakóövezetekben jellemző, hogy nem tartják be az általános közúti közlekedési előírásokat a járművezetők. A rendészet és a rendőrség közös megmozdulást szervezett a szabályszegések elkerülésére.

„Ha ez a lakosoknak problémát okoz, akkor az intézkedésre jogosult szervek felé jelzik ezeket a problémákat, így érkezett hozzánk és a rendészethez is több ilyen jellegű bejelentés, jellemzően Bolyok, Lehel vezér út, Bulcsú út környékéről. Ezzel kapcsolatban egy összehangolt intézkedést fogunk végrehajtani a rendészettel. Megpróbáljuk ezt a problémát először figyelmeztetéssel, figyelemfelhívással, majd a későbbiek során szankcionálással megoldani” - nyilatkozta Rajhóczki Péter, az Ózdi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője.

Az első figyelemfelhívó összehangolt akciót a város egyik legkritikusabb pontján tartották. Ilyen helyszín a Lehel vezér és Géza út kereszteződése. Ezen a területen többen a forgalommal szemben hagyták autójukat, de előfordult, hogy a zöld területen álltak meg hosszabb időre kocsijukkal. Volt, aki a kereszteződésnél az 5 méteres védőtávolságon belül parkolt le, ezzel korlátozva a szabad kilátást. A területi képviselő véleménye szerint el van kényelmesedve a lakosság. Ilyenkor a legkülönbözőbb kifogásokkal magyarázzák ki a helyzetet. Mint például, csak öt percre álltam meg.

„Hiába akarunk annyi parkolót csinálni, amennyi autó van a városban, ezt nem fogjuk tudni utolérni. Meg kell szokni az embereknek azt, hogy megállok, kipakolok, majd elállok, és keresek parkolóhelyet. Ha öt percre van, száz méterre van, akkor elgyalogolok érte. Ózdon kedvező helyzetben vagyunk, ingyenes a parkolás. Tehát olyan probléma sincs, hogy ingyenes parkolót kell keresnem” - hangsúlyozta Angyal Béla, területi képviselő.
 
Angyal Béla azt mondja, itt megpróbálnak további helyeket is biztosítani az autósoknak, de ahhoz felfestéssel a járdából kell egy kis részt elvenniük. Ez a felvetés azonban még kiforratlan, szakembereknek is meg kell vizsgálniuk a lehetőséget. Bár most még csak figyelmeztető cetlik kerültek az ablaktörlők alá a szélvédőre, a hatóság jelenléte és intézkedése közfelháborodást váltott ki az utcában. Többen is hangot adtak véleményüknek. Ami biztos, aki nem tartja be a KRESZ-t, azt a közúti közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértéséért öttől ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal is sújthatják.


0455_0_t 0455_1_t 0455_2_t 0455_3_t
0455_4_t 0455_5_t 0455_6_t 0455_7_t
0455_8_t 0455_9_t
Vissza