Személyes kapcsolat (képgalériával)2021. június 21. (hétfő) 19:00 - Politikanews/10429_0_300.jpgA Városi Piacon várta az ózdiakat szombaton a Jobbik Ifjúsági Tagozata. A polgárokkal folytatott eszmecseréket a hőségriadó miatt vízosztással is egybekötötték. A mostani akció célja többek között a választópolgárok előválasztással kapcsolatos tájékoztatása. Emellett azonban a fiatalok elvándorlásának problémája is szóba került.

Szórólapokat osztottak és aláírásokat is gyűjtöttek a Jobbik Ifjúsági Tagozatának képviselői és helyi aktivistái szombaton a Városi Piacon. Az idei első kitelepülésük alkalmával több témával is igyekeztek megszólítani az embereket, illetve tájékoztatást nyújtani. Farkas Péter Barnabás, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnökeként és választókerületi elnökeként fogadta a párt Ifjúsági Tagozatát, akik egy közös vízosztási akció keretében látogattak el Ózdra.

„Meg tudjuk ragadni az alkalmat, hogy tájékoztatást adjunk az erre járó embereknek az előválasztással kapcsolatban. Hiszen most egy ilyen időszak előtt állunk, ahol a miniszterelnök-jelöltekre lehet leadni a voksot majd a későbbiekben. Ám hogy egyáltalán miről szól a választás, milyen lehetőségek vannak, mit ajánlanak a különböző jelöltek, ezeket tudjuk az emberekkel megismertetni” - mondta Farkas Péter Barnabás, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke, választókerületi elnöke.

Farkas Péter Barnabás, aki a Jobbik színeiben Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókerületében indul az előválasztáson, pozitívumként emelte ki, hogy már közvetlenül is találkozhatnak az emberekkel. Véleményük szerint ugyanis kiemelten fontos a valódi társadalmi konzultáció és a személyes kontaktus megteremtése. A kitelepülésen részt vett Szabó Bence, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának országos alelnöke is, aki a helyi fiatalságot érintő problémákról is beszélt.

„Számunkra nagyon fontos Ózd és térsége, mivel azt gondoljuk, hogy a fiatalok elvándorlása miatt ez egy kiemelt térség. Erre nekünk nagyon oda kell figyelni, hiszen a Jobbik Ifjúsági Tagozata számára a legfontosabb és célunk is, hogy az elvándorlást megállítsuk. Ezért is nyújtotta be Jakab Péter 2019-ben az SZJA-mentességre vonatkozó törvényjavaslatot, amit a Gazdasági Bizottság ugyan leszavazott, de végül mégis megvalósult. Úgyhogy számunkra rendkívül fontos itt a helyi fiatalság” - hangsúlyozta Szabó Bence, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának országos alelnöke.

Az esemény egy aláírásgyűjtéssel is kiegészült, amelynek keretében az előválasztás miniszterelnök-jelöltjét, Jakab Pétert támogathatták az emberek. Az elkövetkező időszakban egyébként nemcsak az előválasztás, hanem a tisztújítások időszaka is elkezdődik majd. Ez a Jobbik megyei vezetését is érinti, amiről a későbbiekben a választópolgárok is tájékozódhatnak majd.


0429_0_t 0429_1_t 0429_2_t 0429_3_t
0429_4_t 0429_5_t 0429_6_t 0429_7_t
0429_8_t
Vissza