Gyorsan hajtott (képgalériával)2021. június 14. (hétfő) 19:00 - Rendőrségnews/10411_0_300.jpgMindenki túlélte a tegnapi frontális karambolt, amely Járdánháza és Borsodnádasd között történt. Két személy súlyos, míg három könnyebb sérüléseket szenvedett. Mára kiderült a balesetet gyorshajtás okozta. Ezen az útszakaszon korábban már elhelyeztek egy hatvanas sebességkorlátozó táblát, pontosan azért, mert veszélyes útkanyarulatról van szó, ahol már több szerencsétlenség is történt. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a körülményeket.

Súlyos sérüléseket szenvedett az az ózdi nő, akit a szétroncsolódott Ford Escortból emeltek ki a tűzoltók. Bár a helyszínről mentőhelikopter szállította el, de állapota jelenleg is kielégítő, nincs életveszélyben. Az Országos Mentőszolgálat minden erejét mozgósította a tegnap délután fél hatkor Borsodnádasd és Járdánháza között történt frontális karambolhoz. A légi jármű mellett négy mentőautóval is jelen voltak.

„A helyszínen a katasztrófavédelem segítségével egyrészt a beszorult sérülteket kiszabadították a járművekből, illetve az Országos Mentőszolgálat a súlyosabb sérülteket a miskolci megyei kórházba, a könnyebbeket pedig az ózdi kórház sebészeti traumatológiájára szállította. Összesen öt sérült volt a balesetben, közülük ketten súlyosabban, hárman pedig könnyebben sérültek meg. Az Ózdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a baleset körülményeit, és a felelősség kérdését büntető eljárás keretében vizsgálja” - mondta Rajhóczki Péter, az Ózdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának osztályvezetője.

Ketten ültek a Fordban. A nő Járdánháza irányába haladt Borsodnádasd felől. A tanúvallomások arról szólnak, hogy valóban megelőzött egy Opelt, de azt korábban tette. Befejezte a manővert. A baj ezt követően történt, a jelentős sebességtúllépés eredményeként. A helyszíneléskor azt állapították meg, hogy a két helyzet nem volt ok okozati összefüggésben. A baleset azért következett be, mert túl nagy sebességgel próbálta bevenni a jobbra ívelő kanyart. Áttért a szembe sávba, ahol egy Suzuki SX4 S-CROSS típusú autóval ütközött. A kocsit egy törökbálinti asszony vezette, mellette és mögötte is ültek. A járművek lesodródtak az útról, és végül a domboldalon álltak meg. Az esethez elsőként az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egységei érkeztek meg.

„Kollégáim egy gépjárműfecskendővel és egy műszaki mentővel vonultak a helyszínre. Kiérkezéskor megállapították, hogy két személygépjármű frontálisan ütközött. A balesetben két fő súlyos és három fő könnyebb sérüléseket szenvedett utast találtak a helyszínen, őket feszítővágó segítségével szabadították ki a gépjárművekből, majd átadták a mentőszolgálat szakembereinek” - nyilatkozta Tőkés Tamás, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnoka.

Az érintett szakaszon a helyszínelés idején teljes útzár volt érvényben. Az arra közlekedők pedig vagy visszafordultak és más utat kerestek, vagy pedig kivárták a mintegy másfél órát, amikor már félpályán megindulhatott a forgalom. 


0411_0_t 0411_1_t 0411_2_t 0411_3_t
0411_4_t 0411_5_t 0411_6_t 0411_7_t
Vissza