Tanulás és kóstolás (képgalériával)2021. június 5. (szombat) 16:34 - Városnews/10387_0_300.jpgLátogatást tehettek az érdeklődők Ózd habos oldalára. A Nyitott Főzdék Napja alkalmából egy helyi sörfőzde engedett betekintést a színfalak mögé. A megjelentek érdekes információkat tudhattak meg a különböző eljárással készült italokról, és a kóstolás sem maradhatott el.

Közel harminc kisüzemi sörfőzde engedett betekintést az érdeklődőknek, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek. A Nyitott Főzdék Napjához már második alkalommal csatlakozott egy helyi cég is. Elek Róbert üzletvezető szerint egyre nagyobb az igény a minőségi termékek iránt. Mivel az első alkalom is nagy siker volt, idén jöhetett a folytatás.

„Úgy gondolom, hogy a tavalyi évben felkerültünk Magyarország sörtérképére. Olyan emberek is ellátogatnak már hozzánk, akik nem ózdiak. Különböző helyekről: Felsőtárkányból, Szolnokról, Egerből, Miskolcról jönnek emberek, a mai napra is be vannak jelentkezve Salgótarjánból is. A mostani túráink másfél nap alatt beteltek, így kénytelenek voltunk egy nulladik időpontot, egy délit is beiktatni” - mondta Elek Róbert, a Bolyki Serház üzletvezetője.

A program során szó esett arról a folyamatról is, amely a tartályokban történik. Így a résztvevők számára kiderült, hogy kell-e külön szénsavat adni a termékekhez, valamint az is, hogy milyen eljárással szűrik át a már elkészült és csapolásra váró söröket.

„Akkor ismertem meg ezeket a söröket, amikor bejött a pandémia. A sörfutárral elég sokszor rendeltünk. Jó minőségű sör, jó piaci áron. Ár-érték arányban kiváló. Így többször rendeltünk, és ahogy jöttek be a különböző ízek és variációk, mindegyiket kipróbáltuk. A legutóbbi rendelésnél szólt Robi a sörfőző, hogy lesz ez a Nyitott Főzdék Napja” - nyilatkozta Becsei Norbert.

Végül a látogatók egy vak kóstoláson is részt vehettek. Itt különböző nagyipari söröket hasonlíthattak össze hasonló karakterisztikájú kisüzemi társaikkal. Emellett megtudhatták miként készülhet a sörből párlat és többek között azt is, hogy a szűretlen sörök milyen előnyökkel rendelkeznek szűrt társaikhoz képest.


0387_0_t 0387_1_t 0387_2_t 0387_3_t
0387_4_t 0387_5_t 0387_6_t 0387_7_t
0387_8_t 0387_9_t 0387_10_t 0387_11_t
Vissza