Szép eredmények2021. június 3. (csütörtök) 19:00 - Oktatásnews/10382_0_300.jpgKimagasló eredménnyel, 1755 ponttal szerezte meg az első helyezést az Újváros Téri Általános Iskola az idei Zrínyi Ilona Matematikaversenyen. Ezen kívül a csapatok megmérettetésén is szép helyezéseket értek el az intézmény tanulói. A Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium egyik diákja pedig jövő héten az országos döntőben mérettetheti meg magát.

Városunkban is minden évben megrendezik a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. Megyénként általában 10-12 helyszínen írják, ám most a járvány miatt mindenki csak a saját intézményében mérettethette meg magát. Idén az Újváros Téri Általános Iskolából 53 tanuló jelentkezett, közülük nyolc diák részesülhet különdíjban. Összesítettben pedig az első helyen végeztek.

„A csapatok eredménye alapján szokták kiosztani a legeredményesebb általános iskola, vagy legjobb középiskola díjat. Ez az, amit tavaly is és az idén is megnyertünk. Itt 1755 pontja van a csapatainknak évfolyamonként” - mondta Kallóné Endrész Gabriella, az Újváros Téri Általános Iskola matematika tanára.

Amennyiben jövőre is megnyerik a versenyt, akkor az övék lesz a serleg. Külön szokták díjazni a csapatokat is. Az egy évfolyamról jelentkező diákok közül az első három legjobb eredményt elért tanuló pontszámát összegzik, és így születik egy csapat. Itt a második évfolyamosok megyei harmadik, míg a negyedikesek második helyezést értek el. A Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium is évek óta indul a versenyen. Az utóbbi tíz évben több olyan diák is volt, akik az országos döntőbe is bekerültek. Idén egy kilencedikes tanuló jutott el idáig.

„Itt megemlíteném Zákányi Pannát, Rási Vikit és Asztalos Martint, akik folyamatosan, akár többször is országos döntősök voltak. Úgy tűnik, hogy ez a szép hagyomány folytatódik, mert kaptunk egy olyan kilencedikes fiatalembert, Bolyki Máté személyében, aki 9/A osztályos tanuló, és szintén meghívást kapott az országos döntőre” - nyilatkozta Gál Mónika, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium matematika tanára.

Gál Mónika szerint Máté eredményéhez az általános iskolai tanárai, és tehetsége is nagyban hozzájárult. A versenyre azonban nehezen tudtak felkészülni, hiszen a járványhelyzet miatt mindössze három hónapot töltöttek az iskolapadokban.

„Annyira nem volt így felkészülés. Online órák voltak, és ahogy tanárnő is mondta, azokon szerepeltem. Legalábbis próbáltam. Aztán most az országosra kell majd felkészülnöm. Tanárnő adott nekem pár feladatot, azokat próbálom megoldani” - fogalmazott Bolyki Máté, a Széchenyi Istvány Katolikus Technikum és Gimnázium diákja.

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny döntőjét jövő héten szerdán, azaz június 9-én tartják Miskolcon. A feladatokra öt válaszadási lehetőség van. A versenyzőknek ezek közül kell meghatározniuk a helyes megoldást.

Vissza