Magabiztos játék (képgalériával)2021. május 25. (kedd) 11:33 - Sportnews/10348_0_300.jpgFontos győzelmet aratott hazai pályán az ÓAM-Ózdi KC felnőtt együttese. A mieink a Hatvani KSZSE csapatát látták vendégül a Marosi István Városi Sportcsarnokban. A sikernek köszönhetően a piros-kékek a tabella ötödik helyéről várják majd a folytatást.

Az első két percben a hatvani alakulatnak jött ki jobban a lépés, aztán a piros-kékek átvették az irányítást, és végig magabiztosan kézilabdáztak. Az utolsó igazán idegőrlőnek számító periódus 8-8-nál alakult ki, amikor mintegy öt percre mindkét csapat gólképtelennek bizonyult. Ezt követően bár még egyszer vezetettek a vendégek, érezhető volt, hogy a hazai csapat védelme igencsak összeállt, csupán a támadásokba esett többször hiba, a félidő második felében szétlőttük az ellenfél kapusát. Bécsi Ádám ekkor még szórt kettőt, így 12-10-es állásnál mehettek szünetre a felek. A második játékrészben valamelyest könnyebbé vált a gólgyártás, így több találatos előnyt alakított ki az ÓKC. Az egész csapat nagyon akarta a győzelmet, és ilyen mentalitással nem is lehetett kérdés a két bajnoki pont sorsa. Az utolsó percben harmincadszorra is megzördült a hatvani háló, így szépen zárták a fiúk a találkozót. Végeredmény: ÓAM-Ózdi KC – Hatvani KSZSE 30-24 (12-10).

„Amit szerettem volna, azt végre is hajtottuk egészen addig, hogy be is kellett volna dobni a helyzeteket. Az első félidőben nyolc százszázalékos ziccert hibáztunk el. De eljutottunk odáig, így bíztam a csapatban, hogyha hibázunk is, de hajtunk. Volt néhány hiányzójuk, és nálunk is voltak sérültek, akiket nem tudtam játszatni. Minket segített, hogy rövidebb volt a padjuk” - értékelt Kocsis Csaba, az ÓAM-Ózdi KC vezetőedzője.

A vendégek trénere csalódottan értékelt. Bárány Zsolt főként azt kérte számon a csapatán, hogy fegyelmezetlenek voltak, és nem tudták azt a játékot hozni, amit a vezetőedző várt tőlük.

„Ideges vagyok. Ez nekünk is egy fontos találkozó volt, sokkal jobb eredményt vártam volna a csapatomtól. Nagyon tele van már a hócipőm, hogy a kulcsembereimet nélkülöznöm kell. Nagyon fegyelmezetlen volt a társaság. Ennyi ziccert kihagyni nem lehet, agyonlőttük a kapust, és sok labdát eladtunk” - mondta Bárány Zsolt, a Hatvani KSZSE vezetőedzője.

A sikernek köszönhetően az ÓAM-Ózdi KC a tabella ötödik helyéről várja a folytatást. A bajnokság utolsó mérkőzését is hazai környezetben játsszák majd a fiúk. Pénteken este fél hétkor a Vecsést látják majd vendégül a Marosi István Városi Sportcsarnokban.


0348_0_t 0348_1_t 0348_2_t 0348_3_t
0348_4_t 0348_5_t 0348_6_t 0348_7_t
0348_8_t
Vissza