Virágokat ültetnek (képgalériával)2021. április 29. (csütörtök) 19:00 - Városnews/10272_0_300.jpgJól haladnak a munkálatok a Győzelem úti kertészetben. A dolgozók most az egynyári virágok cserépbe ültetésével foglalkoznak. Idén tizenötféle kerül a város köztereire, legalább tizenkétezer darabot szeretnének elhelyezni az ágyásokban. Emellett hamarosan megkezdik a karbantartási feladatokat is, mint például a gyomlálás, kapálás. A szilvafákat már lepermetezték és meg is metszették.

Március első hetében kezdték el az Ózdi Városüzemeltető Intézmény Győzelem úti kertészetében az egynyári virágok vetését. Hogy pontosan milyen fajtákat, azt már tavaly megtervezték. Tizenötféle virágot vetettek el, többek között bojtocskát, büdöskét, szalviát, paprika- és mézvirágot is. Jelenleg három fóliasátor biztosítja a megfelelő környezetet a sok ezer palántának. Két héttel ezelőtt olyan fejlettségi fokot értek el, hogy elkezdték őket cserepekbe ültetni a dolgozók. Közel húsz fő tartja karban a területet nap mint nap.

„Reggel hatra járunk délután kettőig. Fél hétkor megkezdjük a munkát. Virágot ültetünk, gyomlálunk, kapálunk, locsolunk, udvart takarítunk. Fűtés is volt idáig, de azt már leállítottuk” - mondta Kolompár Terézia, csoportvezető.

Hamarosan elkezdik ápolni a piros és fekete ribizlit is. Ezzel párhuzamosan pedig a levendulasorokat is megkapálják. Idén ezt egyszer már elvégezték, de erre többször is szükség van egy évben. Az eperágyást is gyomtalanítják. A levendula melletti dűlőn ötszáz darab szilvafát gondoznak, ezek lemosó permetezése és metszése már megtörtént, az úgynevezett tányérozás, vagyis a tövek körbekapálása még várat magára. Ez az eljárás azért fontos, mert hozzásegíti a fákat ahhoz, hogy könnyebben jussanak vízhez. Most a legfontosabb feladatuk mégis csak a növények kicserepezése.

„A húszezer szemnek hatvan, hetven százalékos a kelési aránya volt, most kilencezer cserép kiültetésénél járunk, tehát egy olyan tizenkétezer cserépnyi biztosan beültetésre kerül. Ezután még nevelgetjük őket, gyökeresedik és a város virágosításánál ki fogjuk őket ültetni a parkokba” - nyilatkozta Szoboszlainé Léman Ildikó, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény mezőgazdasági részlegvezetője.

De kerül belőlük a Nagyvölgyi Állatsimogatóba és a Drótos-tetőre is. Ma már rengeteg tulipán díszíti többek között a város körforgalmait is. Május végén ezek hagymáit kiszedik, kiszárítják és rendszerezik. Csak az elsőosztályút ültetik vissza jövőre. A tervek szerint a gyújtói körforgalom virágosítás tekintetében idén átalakul, vagyis inkább az évelőkre helyezik majd a hangsúlyt az egynyáriak helyett.


0272_0_t 0272_1_t 0272_2_t 0272_3_t
0272_4_t 0272_5_t 0272_6_t 0272_7_t
0272_8_t 0272_9_t 0272_10_t
Vissza