Sokan segítettek (képgalériával)2021. április 28. (szerda) 19:00 - Egészségnews/10271_0_300.jpgKözel húsz önkéntes jelent meg egy óra alatt a Civil Házban ma délután a Magyar Vöröskereszt által szervezett véradáson. A segíteni szándékozók déltől ötig kereshették fel a helyszínt. Előzetesen negyvenen jelezték részvételi szándékukat. A helyi aktivisták ezúttal kézzel készített szappannal és egy névtelen támogató felajánlásának köszönhetően ágyas pálinkával várták a betérőket. Az ital sorsolás útján jut el a szerencsésekhez.

„Egy hemoglobin szint szűrést csinálnak, amikor is megnézik mennyi vasat tartalmaz a vére, majd az értékek alapján egy orvosi elbeszélgetés is van, ahol megmérik a vérnyomást is, majd döntenek róla, hogy lehet e vért adnia, vagy pedig nem” - mondta Buth Fanni, a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének területi munkatársa.

Lényeges információ, hogy ezek a vizsgálatok az ember aktuális állapotát mutatják meg. Ezért nem kell elkeseredni, ha nem vagyunk alkalmasak, egy másik alkalommal ez még változhat. Javasolt a vas tartalmú ételek fogyasztása, a zsírosabb fogásokat ilyenkor érdemes elkerülni, valamint nagyon fontos figyelni a megfelelő folyadékbevitelre. Utóbbi igaz a beavatkozás előtt, közben és után is.

„Előzetes bejelentkezéssel tudjuk fogadni a véradókat, ahogyan a vírushelyzet alatt folyamatosan. Telefonon keressük meg őket. Mára negyven főt írtunk be a listába. Az a tapasztalat, hogy a nagy részük el is jön az időpontra. Vannak olyanok is, akik az utcán látják meg, vagy facebook felületünkről értesülnek róla, hogy véradás van. Őket is szeretettel fogadjuk, és igyekszünk nekik helyet biztosítani. Reméljük, hogy az ötven fő, vagyis a mára tervezett véradók száma meglesz” - nyilatkozta Dobos Eszter, a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének területi munkatársa.

Ezt a számot nagy valószínűséggel elérik, ugyanis déltől egy óráig 18 fő jelent meg a helyszínen. Azonban egészen délután öt óráig várták a segíteni szándékozókat. A Magyar Vöröskereszt társadalmi vállalkozása, vagyis a Tű, Cérna, Szeretet varroda ezúttal különleges kézzel készített szappanokat ajánlott fel az önkénteseknek. Ma mindenki bedobhatta nevét és elérhetőségét egy dobozba, amellyel egy sorsoláson vehetnek részt. Tíz palack különlegesség talál gazdára a résztvevő véradók között, ugyanis egyik támogatójuk ágyas alma pálinkát ajánlott fel. A Magyar Vöröskereszt helyi aktivistái facebook oldalukon élő adásban húzzák ki a nyerteseket. Ma volt olyan résztvevő is, aki édesanyja hatására jár el rendszeresen vért adni, ma már gyermekével érkezett, ahogyan fogalmazott, így próbál példát mutatni a jövő generációjának.

„Minden élet számít, tehát ha egyet tudok menteni, itt vagyok. Nekem is van rokonom, ismerősöm, aki kórházban van jelenleg is. Bárki a családból oda kerülhet, hogy műteni kell. Én tudom, hogy amit tudtam megtettem. Adtam hozzá vért” - fogalmazott Bóta Kornélia.

Dobos Réka második alkalommal vesz részt véradáson, bár nem helyben lakik, de munkája városunkhoz köti.

„Én már egyszer megpróbáltam, akkor nem sikerült, mert túl magas volt a vérnyomásom, de úgy gondoltam, hogy ez mindenkinek jó lenne. Irányított véradó is voltam már balesetnél. Most úgy éreztem, hogy így is eljövök vért adni, nemcsak az irányítottra” - hangsúlyozta Dobos Réka.

A következő alkalom, mint mindig, a hónap utolsó szerdáján, vagyis május 26-án lesz. Akkor is a már jól megszokott helyszínen, a Civil Házban várják az ózdiakat.


0271_0_t 0271_1_t 0271_2_t 0271_3_t
0271_4_t 0271_5_t 0271_6_t 0271_7_t
0271_8_t 0271_9_t 0271_10_t
Vissza