Kezdődhet az építkezés (képgalériával)2021. április 26. (hétfő) 19:00 - Városnews/10263_0_300.jpgJúniusban kezdődhet a McDonalds ózdi éttermének építkezése. Az egység a tervek szerint még idén év végén megnyitja kapuit a vásárlók előtt. Janiczak Dávid polgármester ma délelőtt a helyszínen egyeztetett az étteremlánc képviselőivel.

Még tavaly ősszel született döntés arról, hogy városunkba települ a McDonald's, a területvásárlásról szóló szerződést októberben írták alá. Ennek értelmében az atomiumos körforgalom mellett található kutyafuttató területe ad majd otthont az étteremnek. A komplexum McDrive-ot, parkolót és játszóteret is tartalmaz majd. A tervek szerint mintegy hetven főt foglalkoztatnának.

„A McDonald's képviselőivel jártuk be azt a területet, ahol az étterem hamarosan megépül. Június környékére tervezik az építkezés elkezdését, ezt még sok minden meg kell, hogy előzze az ő részükről, viszont már egyeztettük a kommunikációs pontokat. Fontosnak tartják mind ők, mind pedig jómagam is, hogy a lakosság kellően tájékozott legyen a folyamat állásáról, és hogy mikor várható az étterem elkészülte. De elsőként az építkezést kell megvárnunk, ami most már hamarosan kezdődhet június hónapban” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.


0263_0_t 0263_1_t 0263_2_t 0263_3_t
Vissza