Segíts plazmaadással!2021. április 24. (szombat) 19:00 - Egészségnews/10237_0_300.jpgVérplazmaadással is segíthetünk beteg embertársainkon. A koronavírus-fertőzésnek még nincs hatékony gyógymódja, ezért az egész világon, így hazánkban is sokan életveszélyes állapotban vannak, számukra jelenthet segítséget a vérplazma-terápia. Ennek lényege, hogy aki átesett ezen a betegségen, annak szervezete nagy valószínűséggel ellenanyagokat termelt a vírus ellen. Hogy kellő mennyiségű antitesttel rendelkezik-e, néhány nap alatt kiderül.

Tudományos konzorcium alakult az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslatára, az Operatív Törzs támogatásával, hogy terápiás készítményt hozzanak létre. A munka célja a fertőzöttek passzív immunizálása. A jelentkezésnek vannak feltételei. Az illetőnek bizonyítottan át kellett esnie a fertőzésen, és legalább három hétnek el kell telnie a gyógyulást követően. Ezt több módon is igazolhatja, például pozitív PCR teszttel.

„Igazolhatja az antigén gyorstesztnek az eredményével, ez az a teszt, amit az Országos Mentőszolgálat végez kontaktuskutatás keretein belül. Ezt nem szabad összetéveszteni az antitest gyorsteszttel, amit a gyógyszertárakban lehet most már venni, és mindenki megcsinálhatja otthon magának, hogyha úgy van kedve. Illetve igazolható laboratóriumi antitest eredménnyel, antitest vizsgálati eredménnyel. Ebből egyre több van már, több laboratórium is végez ilyen vizsgálatokat. És ami a legutolsó ilyen frissítés ebben a rendszerben: igazolható a védettségi igazolással, amennyiben azon van lejárati idő” - mondta dr. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese.

Aki az előfeltételeknek megfelel, annak speciálisan vizsgálják meg a vérét, eredmény hét-tíz nap múlva várható. Donornak jelentkezni bármelyik véradóállomáson lehet, nem kell előzetesen időpontot egyeztetni. Így akár április 28-án a Civil Házban is jelezhetjük segítő szándékunkat.

„Maga a plazmaadás Borsod megye vonatkozásában jelenleg Miskolcon hozzáférhető. Együttműködünk két privát plazmagyűjtő centrummal is, hiszen elsődlegesen ott vannak azok a berendezések, az eszközpark, ahol ezt a gyűjtést el lehet végezni, a mi munkatársaink felügyeletével, természetesen. És aztán a készítményeknek a feldolgozása az pedig Debrecenben történik, a debreceni régióközpontunkban” - tette hozzá az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese.

A véradáshoz nagyon hasonló eljárást kell elképzelni, a berendezés a plazmát kigyűjti egy zsákrendszerbe, nagyjából 600 millilitert, a sejtes elemeket pedig visszaadja a donornak. Ez nem jelent veszélyt a szervezet számára, hiszen néhány napon belül újratermelődik. A beavatkozás körülbelül ötven percig tart. Borsod megyében már 100 fölött van a jelentkezők száma, és 25 alkalmas emberrel együtt is működnek, ők már visszatérőnek számítanak. A főigazgató-helyettes elmondta, hogy egy ózdi donor is van köztük. A témával kapcsolatban bővebb információk a www.ovsz.hu weboldalon érhetőek el.

A kép illusztráció, forrása: internet.

Vissza