Alkalmassá tenni (képgalériával)2021. április 12. (hétfő) 19:00 - Városnews/10217_0_300.jpgA rutin pálya aszfaltozását végezték ma az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dolgozói. Ez nem csak a terület rossz állapota miatt vált szükségessé. Annak időszerűségét adja az is, hogy a motorosokra március 1-jétől új tantervi és vizsgakövetelmények vonatkoznak. Ezért a terület minőségének javításával párhuzamosan a szakemberek az új előírásokat is figyelembe veszik.

Ma délelőtt folytatódtak a rutin pálya felújítási munkálatai. Az előkészületeket már múlt pénteken, a terület kátyúkkal érintett részeinek körbevágásával elkezdték az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dolgozói. Mindez a közfoglalkoztatási keretből valósul meg.

„A rutin pálya eléggé rossz állapotba került télen. Jelenleg az előkészítése folyik a kátyúzásnak. Kivágtuk már a területeket. Emulziózzuk, és várjuk, hogy le tudjuk aszfaltozni. Körülbelül nyolc-kilenc tonna aszfalt fog ide kerülni” - mondta Dubovinszky László, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény műszaki vezetője.

A munkálatok végzését az utóbbi napokban tapasztalható csapadékos időjárás nagyban befolyásolta. Ma azonban a pénteken, és a ma délelőtt végzett előkészítés után az aszfalt leöntése is megtörtént. Ezt a réteget lapvibrátorral tömörítik, amit a hengerlés követ. A rutin pályák méreteire, kialakítására egyébként országosan egységes szabályok vonatkoznak.

„A rutin pályának az aszfaltja az már lassan ötven éves. El van öregedve. Most egy jelentősebb mértékű felújítást sikerült elérni a pályán. Nagyobb foltokban javítgatnak, mint a korábbi években. Remélhetőleg tartósabb is lesz ezáltal. Ennek a fő oka az, hogy márciustól megváltoztak a motoros oktatásnak a tantervi- és vizsgakövetelményei” - nyilatkozta Miksztai Zoltán, a Miksztai Autósiskola iskolavezetője.

Ez azzal jár, hogy a pályát odébb kell helyezniük a korábbi nyomvonaltól. A napokban kivágott részek aszfaltozását követően pedig az új pálya nyomvonalát festik föl. Erről egy szakfelügyelővel tárgyalnak majd, aki ezen munkálatokat követően át is veszi a területet. A veszélyhelyzet miatt jelenleg az autósiskolák nem szervezhetnek gépjárművezetői vizsgát. A döntések értelmében azonban április 19-étől itt is újra indulhat az élet. Ezt megelőzően ki kell dolgozniuk a tanítás módszertanát is. Az elsődleges cél ugyanis nem a mihamarabbi kezdés, hanem az oktatás biztonságának szavatolása.


0217_0_t 0217_1_t 0217_2_t 0217_3_t
0217_4_t 0217_5_t 0217_6_t
Vissza