Idei első2021. január 11. (hétfő) 19:00 - Sportnews/9979_0_300.jpgHullámzó teljesítményt nyújtott az év első tétmérkőzésén az ÓAM-Ózdi KC. A piros-kékek a DEAC csapatát látták vendégül a férfi Liga Kupa ötödik, ezidáig halasztott fordulójában. A két csapat még a felkészülés elején jár, főként ezért voltak pontatlanságok a játékban. Szakál György együttese legközelebb az NB I-es Eger otthonában vendégszerepel majd.

Több mint két hónap után lépett ismét pályára az ÓAM-Ózdi KC együttese a férfi Liga Kupa D-csoportjában. Mivel a felkészülés kezdeti fázisában járnak a csapatok, nehéz volt megmondani, hogy a piros-kékeknek vagy a DEAC-nak jöhet ki jobban a lépés az év első tétmérkőzésén. A mérkőzés első perceiben a hajdúságiak ragadták kezükbe a kezdeményezést, és egy 6-1-es szériával kezdtek. Ezután zárkózni kezdtek a kék-szürke szerelésben játszó hazaiak, ennek köszönhetően pedig 16-16-os állásnál vonultak a félidei szünetre a felek. A második játékrészt egyértelműen Szakál György együttese kezdte jobban, így a negyvenedik percben már négy góllal is mentek Zsigmond Gergőék. Ezután magára talált a DEAC, és néhány perc alatt ledolgozta hátrányát. Negyedórával a vége előtt 25-25-nél egy új meccs kezdődött, amelyből végül a fekete mezben játszó hajdúságiak kerültek ki győztesen. Végeredmény: ÓAM-Ózdi KC – DEAC NK Kft. 28-31.

„Ahogy azt többször elmondtam, egy mérkőzést vagy megnyerünk, vagy ha nem, akkor tanulunk belőle. Ebből tanulunk. Az első félidőben nagyon sok ziccer maradt ki, aztán szépen visszajöttünk a mérkőzésbe. A második játékrészben egy négy gólos vezetésnél kapkodott a társaság, és visszahoztuk a meccsbe a Debrecent. Meg lehetett volna nyerni ezt a mérkőzést, de természetesen olyan hibákat követtünk el, amit most még nem lehet a játékosoknak felróni” - nyilatkozta Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC vezetőedzője.

A vendég DEAC vezetőedzője, Bíró Imre elégedetten értékelt a találkozó után. Kiemelte, a legfontosabb dolog, hogy mindenkinek lehetőséget tudott biztosítani, és hosszú időt követően tudott a csapat ismét együtt játszani.

„Ami külön jól esett, hogy az egész csapat játszott, és mindenki hozzá tudott tenni valamit, és a végén megnyertük a mérkőzést. Inkább kollektív játékkal, nem volt kiemelkedő teljesítmény. Jól szerepelt a csapat, a fiatal kapus védett néhányat, ami sorsdöntőnek bizonyult a mérkőzés szempontjából” - mondta Bíró Imre, a DEAC NK Kft. vezetőedzője.

A férfi Liga Kupa D-csoportjának tabelláján a mérkőzést követően az ÓAM-Ózdi KC a harmadik helyet foglalja el. A piros-kékek a következő körben az NB I-es Eger otthonában vendégszerepelnek majd január 19-én.

Vissza