Huszáros hajrá (képgalériával)2020. november 29. (vasárnap) 10:06 - Sportnews/9881_0_300.jpgFordulatos mérkőzésen aratott értékes győzelmet az ÓAM-Ózdi KC a férfi kézilabda NB1/B kilencedik fordulójában. A piros-kékek a Ferencvárosi TC-Diagnosticum U22-es gárdáját fogadták a Marosi István Városi Sportcsarnokban, és már az első félidőben magabiztos előnyre tettek szert. A játékrész végére az FTC fordítani tudott. A folytatásban azonban megalkuvást nem tűrő játékkal tartották itthon a két pontot a mieink.

Több mint egy hónap után rendeztek újra bajnoki mérkőzést a Marosi István Városi Sportcsarnokban. Igaz, a járványhelyzet miatt szurkolók nélkül, zárt kapuk mögött fogadta a Ferencvárosi TC-Diagnosticum U22-es gárdáját az ÓAM-Ózdi KC. Az ezúttal szürke-feketében játszó ózdiak jól kezdtek, fokozatosan növelni tudták előnyüket. Öt perccel az első játékrész vége előtt már öt góllal is vezettek, ám ekkor visszajött a meccsbe a Fradi. Előbb egyenlítettek, majd másodpercekkel a vége előtt a vezetést is megszerezték. Fordulás után néhány perccel szokatlan közjáték zavarta meg a meccset. Ekkor ugyanis kiderült, hogy a ferencvárosiak nem hozták el az egyik, éppen gólt szerző játékos igazolását, így őt jogosulatlanul szerepeltették. Miután a fiatal sportoló elhagyta a pályát, néhány perc múlva folytatódhatott a mérkőzés. A 42. percben Tóth Patrik újra megszerezte az ÓKC-nak a vezetést, amelyet a csapat nem is engedett ki többé a kezéből. Lépésről lépésre növelték a különbséget, az utolsó tíz percben pedig végleg felőrölték a sok hibával játszó fővárosi fiatalokat. Végeredmény: ÓAM-Ózdi KC – FTC-Diagnosticum U22 28-20. Szakál György elégedetten értékelte a látottakat.

„Az első félidőben sajnos ziccerek maradtak ki a félidő végén. Már akkor is uraltuk a mérkőzést, úgy gondolom. De sikerült a Ferencvárosnak egy góllal fordítani. A második félidőben viszont szépen visszajöttünk a meccsbe. Voltak kimondottan jó egyéni teljesítmények, meg voltam elégedve a csapatommal” - értékelt Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője.

A ferencvárosiak trénere ugyanakkor csalódott volt. Annak ellenére is többet várt játékosaitól, hogy több hiányzója is volt a csapatnak. Hat játékos ugyanis az NB1-es keretet erősítette.

„Én azért vagyok bosszús, mert oké, nyilván ez a közjáték, amikor 13-13-nál kiderült, hogy egy játékosnak otthon hagytuk az igazolását, lehet, hogy a fejekben is nyomot hagyott, de az, hogy nincs itt hat játékosunk, és a többiek lehetőséget kapnak, de nem tudnak vele élni, az bosszantó. Tehát voltak olyan játékosaim, akiknek öt-hat gólokat kéne lazán lőni, és lőnek egyet. Ezért van hiányérzetem. A végén az Ózd simán nyert, az utolsó tíz percet már nem is veszem” - mondta Kiss György, az FTC-Diagnosticum U22 edzője.

Az Ózdi KC így továbbra is vezeti a tabellát, ráadásul most már csupán az eddig három mérkőzéssel kevesebbet játszó Pick Szeged U22 vesztett kevesebb pontot Nyestééknél. A mieink a sorsolás szerint legközelebb szombaton este hatkor lépnek pályára, hazai környezetben, de ismét zárt kapuk mögött a DEAC ellen. Amennyiben a járványhelyzet nem szól közbe.

A mérközést felvételről teljes egészében műsorára tűzi az Ózdi Városi Televízió, szerdán este fél 8-tól.


881_0_t 881_1_t 881_2_t 881_3_t
881_4_t 881_5_t 881_6_t 881_7_t
881_8_t 881_9_t 881_10_t 881_11_t
881_12_t 881_13_t 881_14_t 881_15_t
881_16_t 881_17_t 881_18_t 881_19_t
881_20_t 881_21_t 881_22_t
Vissza