Elméletből gyakorlatba (képgalériával)2020. november 27. (péntek) 19:00 - Híreknews/9879_0_300.jpgFelkészültek az éles helyzetekre a helyi tűzoltók. Tegnap este egy parancsnoki ellenőrző, míg ma délelőtt egy szituációs begyakorló gyakorlaton vettek részt a lánglovagok. A szimulációkat azzal a céllal szervezték meg, hogy a mentésben együttműködők munkája minél szervezettebb és hatékonyabb legyen egy káresemény felszámolásánál.

Tegnap este hétkor a Jászi Oszkár úti üzlet raktárába helyezett el kék és piros színű fénnyel világító, vagyis füst és tűzjelző lámpákat a helyi tűzoltóság két munkatársa. Az ózdi lánglovagok egy úgynevezett parancsnoki ellenerőző gyakorlat keretében adtak számot tudásukról a bolt zárása után. A riasztást követően több autóval is a helyszínre sietett a beavatkozó állomány. Hogy ezeket a gépjárműveket hová állítja fel a szolgálatparancsnok, azt az előzetes foglalkozásokon szerzett információk alapján dönti el. Ilyenkor figyelembe veszi a közlekedési utakat és a szerelést gátló tényezőket is. Ilyenek lehetnek a menekülő személyek, vagy éppen a parkolóban lévő autók. Fontos szempont még, hogy a vízellátottság miatt a tűzcsapokhoz is közel tudjanak elhelyezkedni.

„Azért vagyunk ma itt, mert a gyakorlatterv készítésénél törekszünk arra, hogy minden olyan helyszínen megforduljunk az év során, ahol egy káreset, egy tűzeset, műszaki mentés során, vagy különösen nagy értéket, vagy emberi életet kell megmenteni. Így jártunk iskolákban, oktatási intézményekben, de bevásárlóközpontokba is” - mondta Tőkés Tamás, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnoka.

A tegnap esti gyakorlatot három helyismereti foglalkozás előzte meg, ahol az épület tűzvédelmi sajátosságait már felmérték. Most tulajdonképpen a bejutást és a benti közlekedést tökéletsítették. Évente kétszer vesznek részt ilyen bevetésen a szolgálati csoportok. Ezeket nappali, illetve éjszakai látásviszonyok közt is végre kell hajtaniuk.

Ma délelőtt a Vasvár út 17. számnál folyt a munka. A tűzoltók éves gyakorlataik során középmagasnak számító épületekbe is rendszeresen terveznek beavatkozásokat. A mostani szimuláció szerint az egyik negyedik emeleti lakásban keletkezett tűz. Az épületet két oldalról közelítették meg. Az állomány egyik része a főbejáraton, míg egy másik csapat hátulról emelő kosár segítségével hatolt be a helyszínre.

„Jelen pillanatban kollégáim egy szituációs begyakorló gyakorlatot hajtanak végre, amelynek a célja az, hogy a helyismeret szerző foglalkozáson elsajátított ismereteket készség szinten fejlesszék, és egy esetleges tűzeset esetén készségszinten tudjanak beavatkozni” - emelte ki Czene Zsolt, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnok-helyettese.

Az állomány éves tevékenységét főként a kiképzés, valamint a gyakorlatterv határozza meg. Ez egy olyan folyamat, ahol az elméletben elsajátított ismereteket gyakorlatba ültetik át. Rendszerint minden ilyen akciót kiértékelés is követ, ahol az apróbb hiányosságokat tárják fel és elemzik ki annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban tudjanak reagálni majd egy olyan eshetőségre, amikor emberéletek forognak kockán.


879_0_t 879_1_t 879_2_t 879_3_t
879_4_t 879_5_t 879_6_t 879_7_t
879_8_t 879_9_t 879_10_t 879_11_t
879_12_t 879_13_t 879_14_t 879_15_t
879_16_t 879_17_t
Vissza