Red zone (képgalériával)2020. november 13. (péntek) 19:00 - Városnews/9840_0_300.jpgRed zone elnevezésű fertőtlenítőpontot alakítottak ki az Ózdi Mentőállomáson az egységek és az eszközök sterilizálására. Itt azokat az autókat és kollégákat fogadják, akik koronavírusos vagy gyanús esettel foglalkoztak. A procedúra során minden felszerelést megtisztítanak és egy ózongenerátort is bevetnek, ám az autók legalább egy órára kiesnek emiatt a szolgálatból.

Gyakran napjában többször is találkozhatunk városunkban azzal, hogy szirénázva száguld a mentőautó egy egy bajba jutott emberhez. Vonulásukat sokszor fény és hangjelzés is kíséri. Ők azok, akik a koronavírus gyanús és bizonyított esetekkel is foglalkoznak, így nekik kiemelten fontos a megfelelő fertőtlenítés. Ehhez most egy új red zone nevű pontot is kialakítottak.

„Nagyon gyorsan terjed a covid járvány és a miskolci, illetve a megyei jogú városok kórházai nem bírták már a terhelést. Így a súlyponti nagyobb kórházakat is megnyitották a koronavírusos betegek előtt. Ózd is rendelkezik egy ilyen kórházzal. Ide is hozhatunk betegeket. Ózd 136 ággyal várja a covidos betegeket. Az itt végző mentőautók ide jönnek fertőtleníteni, így nem kell Miskolcra vagy Egerbe utazni emiatt 50-60 kilométert” - mondta Spák Tamás, az Ózdi Mentőállomás állomásvezetője.

A beteggel való érintkezés és procedúra során is maximális védelemben vannak mentősök, hiszen minden rendelkezésre álló óvóeszközt viselnek. A járműveket és az abban található kelléket fertőtlenítőszerrel fújják be, majd egy fél órás ózongenerátoros eljárás következik. Ezután újabb fél óra szellőztetés jön, tehát egy autó több mint egy órára kiesik a körforgásból.

A fertőtlenítőpontot az elmúlt napokban már többször is használni kellett, ugyanis folyamatosan érkeznek olyan esetek, akik bizonyítottan koronavírusosak vagy csak gyanúsak. Információink szerint az itt dolgozó mentősök közül senki sem koronavírusos beteg, ám más városokban ezzel is vannak problémák, így helyenként akadozhat az ellátás, ugyanis nehéz összeállítani a megfelelő munkarendet.

A mentők munkáját is könnyíthetjük azzal, hogy a közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon, és telefonon értesítse háziorvosát.


840_0_t 840_1_t 840_2_t 840_3_t
840_4_t 840_5_t 840_6_t
Vissza