Írott sajtó (képgalériával)2020. október 30. (péntek) 19:00 - Kultúranews/9794_0_300.jpgAz ózdi írott sajtó történetét elevenítették fel a Múltidéző Klubban. Az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark programsorozatának legújabb állomásán Kocsik László Csaba volt főszerkesztő idézte fel a múltat. A rendezvényen szó esett helyi újságokról, a gyár írott sajtóra gyakorolt hatásáról, politikai és egyházi lapokról is.

Számos érdeklődő gyűlt össze tegnap délután az Ózdi Muzeális Gyűjteményben. A Múltidéző Klub a legújabb állomásához érkezett. Legutóbb január végén tartottak ilyen eseményt, mivel a koronavírus-járvány miatt az itteni programok is elmaradtak. A szervezők ezúttal is egy helyi, és azon belül is egy érdekes témát hoztak el a jelenlévők számára, amelyet Kocsik László Csaba, Kissikátor jelenlegi polgármestere tolmácsolt a résztvevők számára.

„Az ózdi írott sajtó történetét próbálom összefoglalni. Természetesen kicsit kitekintve a sajtó kialakulására történeti szinten, Magyarországon is, és természetesen az előadás fő szelete az arról fog szólni, hogy milyen sajtóorgánumok jelentek meg itt Ózdon, azok miről szóltak, milyen kötődésűek voltak. Tehát megpróbálok egy átfogó képet adni, hangsúlyozom: az írott sajtó történetéről” - mondta Kocsik László Csaba, volt főszerkesztő.

Kocsik László Csaba amellett, hogy a város több lapjánál volt újságíró és később főszerkesztő, a Közlekedési Minisztériumnál is dolgozott, mint sajtóreferens. Az előadó számos érdekességet osztott meg a jelenlévőkkel, mint például hogy az első írott sajtó 1902-ben jelent meg városunkban. A MUNKA című újság havi rendszerességgel foglalkozott főként a térség eseményeivel. A programra több volt újságíró, illetve szakmabéli is érkezett, akik büszkén és örömmel tekintenek vissza a múltjuk ezen részére.

„Mindig olyan főszerkesztőnk volt, aki azt mondta, hogy ha valami alá odaírjuk a nevünket, azt úgy írjuk oda, hogy vállalható legyen. Én elmondhatom, hogy egy helyi lapnál dolgozó újságíró semmivel nem rosszabb, mint egy országos lapnál dolgozó, sőt nekünk lényegében az élet minden területéhez kellett hozzászólni, mert itt nem volt annyi ember, hogy szakosodjunk” - emelte ki Lipárdiné Ország Erzsébet, volt újságíró, főszerkesztő.

A programon szó esett a gyár írott sajtóra gyakorolt hatásáról, politikai és egyházi lapokról, illetve szakmai kérdésekről is. Kocsik László Csaba ezt követően ma már komikusnak mondható sajtóhibákkal zárta az előadást.


794_0_t 794_1_t 794_2_t 794_3_t
794_4_t
Vissza