Vita nélkül (képgalériával)2020. október 7. (szerda) 19:00 - Önkormányzatnews/9728_0_300.jpgNépkonyhai ellátásról, rendeletmódosításokról, valamint civil szervezetek támogatásáról is tárgyaltak egyebek mellett mai üléseiken a bizottságok. A délután folyamán mind a négy grémium összeült a Városházán. Az egyeztetések érdemi vita nélkül zajlottak le, végül minden előterjesztést egyhangúlag javasoltak elfogadásra a képviselő-testületnek.

Tanácskozásokkal telt a délután a Városházán. Elsőként a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ült össze, amelynek tagjai először egy helyi rendelet módosítását vitatták meg, majd népkonyhai ellátás biztosításáról tárgyaltak. Harmadik napirendi pontként a civil szervezetek támogatására szolgáló 850 ezer forintos tartalékkeret felosztásáról egyeztettek. Ezt a koronavírus-járvánnyal összefüggésben kialakult veszélyhelyzet miatt hozta létre korábban az önkormányzat.

„Tizenöt darab pályázat érkezett be. Kiss Sándor, illetve Kellóné Mezőtúri Márta képviselőtársaimmal közösen állapítottuk meg a javasolt összegeket, a tizenöt pályázó esetenkénti támogatási javaslatát. Ezt követően a Fidesz-KDNP képviseletében dr. Csuzda Gáborral egyeztettünk, akinek négy javaslatát előterjesztőként elfogadtam” - mondta Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

A folytatásban szó esett egy vis maior támogatás igényléséről. Erre a Lomb út mellett található támfal rossz állapota miatt van szükség, a helyreállítást fedezné az összeg.

„Mivel az önkormányzat elegendő erővel nem rendelkezik a helyreállítás végrehajtásához, ezért vis maior támogatás igénylése mellett döntöttünk. Ez most abban a fázisban van a bejelentést követően, hogy a képviselő-testületnek el kell fogadnia a határozati javaslatot, hiszen önerőt is tartalmaz. Az önerő összegét is tartalmazza a javaslat, arra megvan a fedezet” - tette hozzá Janiczak Dávid, polgármester.

Egyetlen előterjesztés szerepelt az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság napirendjén. Ők szintén a civil szervezetek támogatását véleményezték. Az ülés végén szót kapott az A u B Kutatásmódszertani és Innovációs Egyesület elnöke is, aki civil kezdeményezését ismertette, a támogatások jövőbeni hatékonyabb elosztására tett javaslatokat. Ugyancsak egy előterjesztést, a népkonyhai ellátás lehetőségét tárgyalta az Egészségügyi és Szociális Bizottság. Az egyebekben Zsuponyó Anett a Nemzetőr úti orvosi rendelő és védőnői tanácsadó felújítására benyújtott pályázat eredményét ismertette.

„Ez év tavaszán beadtuk a pályázatot, amit az állam írt ki. Sajnos ismételten elutasító határozatot kaptunk” - hangsúlyozta Zsuponyó Anett, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke.

A szakbizottság elnöke hozzátette: a legutóbbi ellenőrzések szerint az épület villamoshálózata jelenleg élet- és tűzveszélyes, ezért minél hamarabb megoldást kell találni a felújításra, vagy gondoskodni a költözésről. Utolsóként az Ügyrendi és Rendészeti Bizottság ült össze, amely egyebek mellett a kedvtelésből történő állattartás szabályait rögzítő rendeletet véleményezte, valamint meghallgatta az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tevékenységéről készült tájékoztatót. A bizottságok minden napirendi pontot egyhangúlag szavaztak meg, és elfogadásra javasolják azokat a képviselő-testületnek.


728_0_t 728_1_t 728_2_t 728_3_t
728_4_t 728_5_t 728_6_t 728_7_t
728_8_t 728_9_t 728_10_t 728_11_t
728_12_t 728_13_t 728_14_t 728_15_t
728_16_t 728_17_t 728_18_t 728_19_t
728_20_t
Vissza