Ültess fát! (képgalériával)2020. október 7. (szerda) 19:00 - Oktatásnews/9727_0_300.jpgŐshonos gyümölcsfákat ültettek a Bolyky Tamás Általános Iskola második osztályos tanulói. A csemeték még múlt pénteken, egy sikeres pályázatnak köszönhetően érkeztek az intézménybe. Ma délelőtt az elsősök emlékfái is helyet kaptak az iskola udvarán. Mindkét program része a Fenntarthatósági Témahétnek.

Kíváncsian állták körül a gyerekek azokat a facsemetéket, amelyek ma délelőtt egy kartondobozban várták, hogy elültessék őket. A növényeket egy tavaly elnyert pályázat eredményeként kapta az intézmény. Az összesen tíz őshonos gyümölcsfafajta Gödöllőről érkezett. Ezek közt a hetési körte és a zentai nácika is megtalálható. A délelőtt folyamán azonban nem csak a másodikosok, hanem az elsősök is szorgoskodtak az iskola udvarán. Több éves hagyománya van annak, hogy a legkisebbek osztályonként egy-egy fát ültetnek el. A munkából mindenki igyekezett kivenni a részét.

„Kicsit meglocsoltam a földet, ahogy sepertük rá, össze is tapostuk, hogy megálljon a fa” - mondta Kreska Kinga, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

A gyerekek szívesen csatlakoznak olyan programokhoz, amelyek a természettel, vagy annak védelmével kapcsolatosak. Sokan pedig szabadidejükben is rendszeresen kirándulnak családtagjaikkal.

„Voltam már a Balatonnál is, és láttam sok kacsát. Etettem is őket nenémmel is, és keresztapukámmal is” - nyilatkozta Tóth Tamara, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

A témahét persze nagyon sok egyéb programmal is kiegészült.

„Részt veszünk online kutatásban, amit több egyetem fog majd feldolgozni. Ezen kívül részt veszünk egy fókusz csoportos kutatásban. Kupakgyűjtésünk folyamatos. Minden nap tíz órától online órák vannak, amit megnézhetnek a gyerekek. Továbbá saját nevelőink is tartanak környezetvédelemmel, fenntarthatósággal kapcsolatos tanórákat” - emelte ki Lestál Ilona, a Bolyky Tamás Általános Iskola mesterpedagógusa, ökoiskolai koordinátora.

A héten a növények mellett más is előtérbe került, ugyanis minden évben október 4-én tartják az Állatok Világnapját. Ehhez kapcsolódóan az intézményben évről évre kisállat-kiállítást tartanak. Ez azonban a járványhelyzet miatt idén nem valósulhatott meg. A kis kedvencekről azonban így sem feledkeztek meg, hiszen a gyerekek két-, vagy négylábú barátaikról fényképeket tölthettek fel az iskola közösségi oldalára.


727_0_t 727_1_t 727_2_t 727_3_t
727_4_t 727_5_t 727_6_t
Vissza