Végső búcsú2020. október 7. (szerda) 19:00 - Kultúranews/9725_0_300.jpgUtolsó állomásához érkezett a Kitekintő – avagy ablak a térségre elnevezésű programsorozat. A 2011 óta tartó rendezvények során a környék 25 települése kapott bemutatkozási lehetőséget. Ennek megfelelően számos kulturális produkciót és érdekes előadást láthatott a közönség.

Még 2011-ben indult útjára a Kitekintő, avagy ablak a térségre elnevezésű sorozat. Elsőként Gömörszőlős mutatkozott be. Képviselőik a természeti környezetét, nevezetességeit és a falusi turizmust is szemléltették. Ezt követően időről időre egy újabb kis település helyi értékeit ismerhették meg a nézők. Selmeci Attiláné szerint így sikeresnek tekinthető a kezdeményezés.

„Amikor kitaláltuk ezt a sorozatot, arra gondoltunk, hogy olyan sok szép település veszi körül Ózdot, hogy vétek lenne nem megmutatni ezeket a településeket. Ezekben a községekben olyan emberek élnek, akiknek élete célja, hogy a közösség életét szolgálja" - emelte ki Selmeci Attiláné, az ÓMI Városi Könyvtár szakmai csoportvezetője.

Az alkalmak során összesen 25 település kapott bemutatkozási lehetőséget, csupán Sajómercse maradt ki a vírushelyzet miatt. Az egyik község, amivel megismerkedhettek az érdeklődők, Serényfalva volt, a program az ott élők körében is nagy sikert aratott.

„Serényfalván is megismételtük a bemutatkozást, telt házzal. Sok idegen is megismerte így az egyes településeket. Én is olyan falvakról tudtam meg dolgokat, ugyanis mindegyiken itt voltam, amit eddig nem tudtam. Remélem, hogy Serényfalváról is sokan új képet kaptak ez által" - mondta Bellényné Jakabacska Zsuzsanna, tanítónő.

A sorozat mindig sok érdeklődőt vonzott, így méltán foglalhatja el a helyét a könyvtár lezárult programjai között. A szervezők remélik, hogy azok közül, akik részt vettek valamely állomáson, kedvet kaptak ahhoz, hogy nyakukba vegyék a vidéket, és felkeressék a környező településeket.

Vissza