Vitás kérdések (képgalériával)2020. szeptember 16. (szerda) 19:00 - Önkormányzatnews/9656_0_300.jpgA helyi buszmenetrend módosításáról, a drótos tetői adótorony tulajdonjogának rendezéséről, valamint egy új autómosó területvásárlási szándékáról is tárgyalt mai rendkívüli ülésén a képviselő-testület. A vitáktól sem mentes tanácskozáson végül minden előterjesztést elfogadtak.

A víziközművek fejlesztési tervét fogadta el elsőként mai rendkívüli ülésén a képviselő-testület. Ezt követően az önkormányzat és a Volánbusz között érvényben lévő szerződés módosítását vitatták meg. Ennek eredményeként több ponton is változik a helyi autóbuszjáratok menetrendje. Ezzel kapcsolatban számos lakossági jelzés is érkezett a városvezetéshez.

„Ezeket a Volánnal egyeztetve kialakítottunk egy forgalomszervezési intézkedést, amely lehetővé teszi, hogy kieső területek megközelítését segítsük, mint például Center vagy Somsály. A kórház tekintetében pedig kérték, hogy reggel a Ruhagyár viszonylatában legyen több járat, hiszen a jelenlegiek túlzsúfoltak. Így a jelenlegi egy járat helyett három fog közlekedni” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Hozzászólásában dr. Csuzda Gábor arról beszélt, hogy a veszélyhelyzet alatt írásban jelezték észrevételeiket a járatok megnyirbálásával szemben. Szerintük ugyanis tízmillió forint megtakarítása nem ér annyit, hogy emiatt a megfelelő közösségi közlekedéshez való hozzáférés csorbuljon. Janiczak Dávid ugyanakkor válaszában kifejtette, hogy a város gyorsan tudott alkalmazkodni a vírushelyzet miatti változásokhoz. Ezt az előterjesztést végül egyhangúlag elfogadták. A folytatásban egy belterületi ingatlan értékesítéséről döntöttek, majd egy területvásárlási kérelmet vitattak meg. Egy vállalkozás az uszoda és a stadion között létesítene önkiszolgáló autómosót. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője a helyszínválasztást kifogásolta.

„Itt el sem hangzott olyan, hogy hány munkahelyet valósítana meg ez a beruházás. Magát az ötletet egyébként támogatjuk, de ahogyan azt a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén is elmondtam, a megvalósítás helyszínével nem értünk egyet. Meglátásunk szerint az ózdi sportkomplexumot is magába foglaló terület, beszélünk itt az uszoda, a sportcsarnok és a Városi Stadion, az Ifjúsági-park és a tó környékéről, bármikor továbbfejleszthető, akár ennek a területnek a bevonásával is” - tette hozzá dr. Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Janiczak Dávid elmondta, hogy az előzetes egyeztetések alapján a vállalkozást csak ez a terület érdekli. A polgármester ugyanakkor azt érezte aggályosnak, hogy a megvásárlást kétéves bérleti jogviszony előzné meg. Az esetleges problémák kivédése érdekében dr. Almási Csaba tett módosító javaslatot.

„Az ajánlatát az önkormányzat elfogadja, eladja az adott területet 15 millió forint plusz áfa összegért. Ezt az ajánlatát harminc napig fenntartja. Úgy adja el ezt a területet, hogy a beépítési kötelezettség három évre szól, annak biztosítására elidegenítési tilalmat kötünk ki. Ha a beépítési kötelezettség nem teljesül, legyen visszavásárlási joga az önkormányzatnak, hogy vissza tudja venni” - fogalmazott dr. Almási Csaba, jegyző.

Bár több képviselő azt javasolta, hogy vegyék le napirendről az előterjesztést, azt végül a jegyző módosítójával együtt hét igen szavazattal, három nem ellenében elfogadták.


656_0_t 656_1_t 656_2_t 656_3_t
656_4_t 656_5_t 656_6_t 656_7_t
656_8_t 656_9_t 656_10_t 656_11_t
656_12_t 656_13_t
Vissza