Ártó tényezők (képgalériával)2020. szeptember 2. (szerda) 19:00 - Egészségnews/9610_0_300.jpgEmelkedett a rövidlátó gyermekek száma az elmúlt tíz évben. A látásromlásra gyakran csak akkor derül fény, amikor a kicsik megkezdik iskolai tanulmányaikat. A könyvek olvasása, illetve a táblára írtak követése ugyanis hamar felszínre hozhatja a problémákat. Szakemberek véleménye szerint az emelkedő tendencia hátterében az okostelefonok, táblagépek, és egyéb eszközök korai használata állhat.

Vannak, akik folyamatosan, vannak, akik akadozva olvassák a látásvizsgáló táblán szereplő számokat, illetve egyéb jeleket. Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre gyakoribbak a kisgyermekkorban jelentkező látásproblémák. Szakemberek véleménye szerint az okostelefonok, táblagépek megjelenése is összefüggésbe hozható a romló tendenciával. Ezeket az eszközöket ugyanis a kicsik gyakran már óvodáskorban elkezdik használni.

„Nagyon fontos, hogy a tompa látást időben fölfedezzük, és azt diagnosztizáljuk, hiszen azt tíz, legfeljebb tizennégy éves kor fölött már nem korrigálható. A tompa látás leggyakoribb oka fénytörési hiba, azaz vagy rövidlátás, vagy távollátás, vagy kancsalság, illetve a két szem között nagy mértékű dioptria különbség alakul ki” - mondta dr. Csízi Zoltán, gyermekgyógyász főorvos.

Amennyiben a probléma már megjelent, úgy terápiára van szükség. Ennek során különböző eljárásokkal a beteg szemet arra kényszerítik, hogy funkcióját megfelelően lássa el. Ezt az egészséges szem letakarásával, szemcsepp használatával, vagy egyéb kezelési módszerek alkalmazásával érik el. A gyerekeket azonban egyre nehezebb távol tartani a különböző technikai eszközöktől, ami tovább ronthatja a helyzetet.

„Abszolút használják. Sőt, meg is van nekik, hogy milyen időközönként használhatják otthon. Nehéz tiltani, hisz ebben a világban élünk, sajnos ez a jövő. Én is észreveszem a gyerekeken is, és saját magamon is, hogy egyre jobban romlik a szemünk” - nyilatkozta Füleki Csaba.

Az eszközök túlzott használata mellett a természetes fény hiánya is hozzájárulhat a szembetegségek kialakulásához. A szülőknek, illetve a pedagógusoknak nagy a felelősségük a tünetek időben való felismerésében. Így például árulkodó lehet, ha a tanuló hunyorog, gyakran panaszkodik fejfájásra, vagy tanulási nehézségekkel küzd. Ezek mögött ugyanis sokszor a szem betegségei állnak. Vitaminok, illetve béta-karotin bevitelével azonban nagyban hozzájárulhatunk szemünk egészségének megőrzéséhez.


610_0_t 610_1_t 610_2_t 610_3_t
Vissza