Rendhagyó módon (képgalériával)2020. szeptember 1. (kedd) 19:00 - Oktatásnews/9605_0_300.jpgRendhagyó módon kezdődött a tanév városunkban is. A járványügyi helyzet miatt ugyanis az idei iskolakezdés számos ponton eltért a korábbi években megszokottól. Így például a szülők nem léphettek be az oktatási intézmények területére, és az évnyitót is másként bonyolították le. Ebben a hónapban pedig a rendőrség is fokozottabban ügyel majd a közlekedésbiztonságra.

Rendőrök irányították az autós-, illetve gyalogos forgalmat a város több pontján. Így ma reggel a Vasvár Úti Általános Iskola előtt is egyenruhások segítették a közlekedőket. A gépjárművek ugyanis egymást érték az év első tanítási napján, így parkolóhely sem igen akadt az épületek közelében. A hivatásosok persze nemcsak szeptember 1-jén, hanem egész hónapban jelen lesznek az intézmények közelében, hiszen a megnövekedett forgalomtól mind a szülők, mind a tanulók elszoktak az elmúlt hónapokban. Így különösen fontos, hogy újra felhívják a lakosság figyelmét a biztonságos közlekedés szabályaira.

„Iskolák környékét folyamatosan ellenőrizzük. A gyerekek érkezésekor, távozásakor a közterületen a forgalmat figyelemmel kísérjük. Az átkelést a gyalogátkelőkön segítjük, illetve nyilván megpróbáljuk megelőzni a baleseteket, illetve az egyéb közrendet, közbiztonságot sértő cselekményeket, amelyeket jellemzően a gyermekek sérelmére követnek el” - hangsúlyozta Rajhóczki Péter, az Ózdi RK Közlekedésrendészeti Osztályának osztályvezetője.

A járványügyi helyzet miatt még nem tudni, hogy az elkövetkező időszakban marad-e a hagyományos oktatási forma. Ám amíg a digitális tanrend nem lép újra életbe, addig az iskolarendőrök továbbra is jelen lesznek az intézményekben. Így például prevenciós előadásokat szerveznek a gyerekeknek, továbbá igyekeznek segíteni a felmerülő problémák megoldásában. A Bolyky Tamás Általános Iskolában a rendelkezések értelmében hagyományos tanévnyitót nem szervezhettek, a tanulókat az intézmény igazgatója iskolarádión keresztül köszöntötte.

Kovács Ottó beszédében kitért többek között a járványügyi helyzetre, és azokra az óvintézkedésekre, amelyeket emiatt kellett bevezetniük az intézményeknek. A rendhagyó tanévnyitó után a diákok az első szünetet az udvaron tölthették. A ki-, illetve belépés során át kellett haladniuk azokon a fertőtlenítőszert tartalmazó tálcákon, amelyeket a bejáratnál helyeztek el. Egyes óvintézkedések betartatása azonban különösen nehéz. Így például a csoportosulások kialakulásának megelőzése is ebbe a körbe tartozik.

„Ez a legnehezebb. A kicsik esetében főleg. Jöttek az elsősök, akik fél éve találkoztak utoljára. A baráttal, a barátnővel az óvodában, merthogy messzebb laknak egymástól. A kollégák igyekeznek ezt elmagyarázni nekik is. Azt, hogy lehetőleg minél távolabb legyenek egymástól” - mondta Kovács Ottó, a Bolyky Tamás Általános Iskola igazgatója.

A tantermekben rendszeresen szellőztetnek, illetve fokozottabban fertőtlenítik majd az intézmény helyiségeit. A legnagyobb probléma azonban a védőtávolság betartatása. Az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában is fokozott odafigyeléssel készültek a tanévre, illetve az elsősök fogadására. Természetesen az étkezések kapcsán is születtek szabályozások.

„Az előírások szerint az uzsonna és a tízórai minden osztály termében, saját környezetükben történik. Az ebédet pedig elkülönítve, osztályonként, ott is betartva a rendszabályokat. A távolságtartást és természetesen a fertőtlenítést” - emelte ki Pénzesné Barta Krisztina, az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola intézményvezetője.

Az oktatási intézmények mind a protokoll, mind a tanév rendjének kialakítása kapcsán minden segítséget megkaptak a Kazincbarcikai Tankerületi Központtól. Ezen kívül a szükséges fertőtlenítőszerek is időben megérkeztek.


605_0_t 605_1_t 605_2_t 605_3_t
605_4_t 605_5_t 605_6_t 605_7_t
605_8_t 605_9_t 605_10_t 605_11_t
605_12_t 605_13_t
Vissza