Eredménytelen pályázat (képgalériával)2020. augusztus 28. (péntek) 19:00 - Önkormányzatnews/9597_0_300.jpgNem érkezett még vételi ajánlat az ipari park ingatlanjaira. A képviselő-testület éppen ezért eredménytelennek nyilvánította a pályázatot, azt újra ki kell majd írni. Dr. Csuzda Gábor szerint két cég továbbra is érdeklődik a befektetési lehetőség iránt, velük folyamatosan zajlanak a tárgyalások. Emellett a kerti hulladékok égetésének tilalmáról is döntött a grémium.

Tilos lesz avart és kerti hulladékot égetni szeptember elsejétől városunkban. A képviselő-testület mai ülésén határozott arról, hogy a közösségi együttélést szabályozó rendelet erre vonatkozóan megengedő paragrafusait hatályon kívül helyezi. Ez a döntés összhangban van a Levegőminőségi terv Intézkedési programjával. 2021. január elsejétől egyébként országos szinten is megtiltják az avar és kerti hulladék égetését. A testület második napirendi pontként az ipari park két területének értékesítésére kiírt pályázatot tárgyalta. Arra az előzetes érdeklődés ellenére nem érkezett vételi ajánlat.

„Riz Gábor képviselő úr két befektetőt jelzett, akik az Ózdi Ipari Park területén szeretnének ingatlant vásárolni. Így az önkormányzat meghirdette a két területet az ipari parkon belül a befektetők részére. Ők viszont nem adtak be a határidőig ajánlatot, így eredménytelenné kellett nyilvánítani ezt a pályázatot. Az ülés után dr. Csuzda Gábor képviselő úr egy újabb érdeklődést adott át az ipari park területére, egy olyan befektetőtől, aki az előző körben is pályázhatott volna. Majd kiírjuk még egyszer, és bízunk benne, hogy akkor már konkrét érdeklődés lesz” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Ahogy dr. Csuzda Gábor hozzászólásában elmondta, az eddigi érdeklődők továbbra sem tettek le szándékukról, és Ózdon szeretnének befektetni. Ennek módjáról a háttérben folyamatosak az egyeztetések.

„A két befektetni kívánó cég olyannyira nem állt el a szándékától, hogy Ózdon hozzanak létre új munkahelyeket, hogy továbbra is Ózdban gondolkodnak. Itt szeretnék beruházásukat megvalósítani. Az egyik cég vezetőjével tárgyaltunk a héten, aminek az lett az eredménye, hogy eljuttatott számomra egy konkrét területigényt, amelyet én átadtam Ózd város polgármesterének. Bízunk abban, hogy az önkormányzat és a cég meg fog tudni egyezni, és Ózdon új munkahelyeket fognak tudni létrehozni ezáltal” - fogalmazott dr. Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Utolsó előterjesztésként a város településrendezési eszközeinek a 25-ös számú főút környezetét érintő felülvizsgálatáról, a környezeti értékelési és partnerségi egyeztetési eljárás lezárásáról döntött a testület tizenkét egybehangzó igen szavazattal.


597_0_t 597_1_t 597_2_t 597_3_t
597_4_t 597_5_t 597_6_t 597_7_t
Vissza