Marad a vezetőség (képgalériával)2020. augusztus 19. (szerda) 19:00 - Politikanews/9573_0_300.jpgTisztújító kongresszust tartott tegnap késő délután az MSZP Ózdi Szervezete a Civil Házban. Az eseményen a párt helyi képviselőin kívül Mesterházy Attila országgyűlési képviselő, és Harangozó Tamás, az Magyar Szocialista Párt frakcióvezető-helyettese is jelen volt. A tagság úgy döntött, hogy a hét fős vezetőség változatlan formában folytathatja munkáját.

A Civil Ház előtt találkoztak tegnap délután a Magyar Szocialista Párt helyi vezetői. Az eseményre az MSZP országos képviselői is meghívást kaptak. A párt szeptember 5-én tartja megyei tisztújítását, amelyen Kiss Sándor megyei alelnökként indul.

„Kétévente van az MSZP tisztújító kongresszusa, ami azt jelenti, hogy alulról jövő tisztújítást hajtunk végre. Városi alapszervezeti szinten, megyei szinten, és országosan. A mai nap van a városban a tisztújítás. Elnököt választunk, elnökségi tagokat, kongresszusi küldöttet, megyei küldötteket” - mondta Kiss Sándor, az MSZP Ózdi Szervezetének elnöke.

A tagság egyhangú szavazással, ellenvélemény nélkül tette le voksát a jelenlegi elnök mellett, és maradtak az elnökségi tagok is. Ennek oka elsősorban a tavalyi, önkormányzati választáson való sikeres szereplés. Az MSZP frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselője Harangozó Tamás is a meghívottak között volt, aki többek között a jelenleg folyamatban lévő népszavazási kezdeményezéseikről beszélt.

„Jövő héten fog a Nemzeti Választási Bizottság dönteni abban a három népszavazási kérdésben, amit az MSZP kezdeményezett. Az első arról szól, hogy legyenek ingyenesek a szabad vízi, a tavak mellett lévő strandok. Tehát nem az épített strandok, hanem azok, amik a természetes víz partján vannak. A másik kettő pedig legalább ilyen fontos. Arról szól, hogy változtatási, elidegenítési és építési tilalom legyen” - emelte ki Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselője.

A frakcióvezető-helyettes bizakodó a szabad strandok védelmében indított kezdeményezésükkel kapcsolatban. Harangozó Tamás a múlt héten, városunkban szervezett aláírásgyűjtési akcióról is pozitívan nyilatkozott. A tisztújító kongresszuson Mesterházy Attila, országgyűlési képviselő is jelen volt, aki hétfőn jelentette be, hogy indul az MSZP társelnöki pozíciójáért.
 
„Egy progresszív, baloldali politikában hiszek. Én azt gondolom, hogy ennek a progresszív, baloldali politikának a fő fókuszába az egyenlőtlenségek csökkentését kell helyezni, és talán ezen a területen az MSZP-nek van múltja” - hangsúlyozta Mesterházy Attila, országgyűlési képviselő.

Mesterházy Attila szerint a politikának jelenleg három súlyos problémát kell kezelnie. Ezekkel kapcsolatban az esélyegyenlőség megteremtésén kívül további feladatként a demokratikus-, és az ökológiai válság kezelését jelölte meg.


573_0_t 573_1_t 573_2_t 573_3_t
573_4_t
Vissza