Sportolók az életért2020. augusztus 18. (kedd) 19:00 - Egészségnews/9570_0_300.jpgÓzdi sportolók segítettek vérükkel. A Magyar Vöröskereszt Ózdi Szervezetének „Sportolók az életért” elnevezésű kezdeményezése a helyi sportembereket szólította meg. A véradás mellett számos szűrővizsgálaton is részt lehetett venni az Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából a Marosi István Városi Sportcsarnokban.

A Magyar Vöröskereszt Ózdi Szervezetének tagjai rengeteg karitatív kezdeményezést tudhatnak már a hátuk mögött. Most a helyi sportbarátokat szólították meg a „Sportolók az életért” elnevezésű mozgalmukkal. Rengetegen gyűltek össze a hétvégén a Marosi István Városi Sportcsarnok épületében, hogy vérükkel segítsenek másokon.

„Ahogy lehetőség adódik rá, mindenféleképpen szoktam vért adni, ez egy állampolgári kötelesség is. A helyi vöröskereszt ózdi szervezete mindig megkeres minket, de megkeresés nélkül is szoktunk járni” - nyilatkozta Féder Gergőné.

„Két évvel ezelőtt már megfogalmazódott az Ózdi Kézilabda Klubban az a segítő szándék, hogy szeretnénk a csapat nevében véradást szervezni, akkor a Hotel Ózd adott helyet ennek a nemes kezdeményezésnek. Most igazából csak láttam a felhívást, hogy a sportolóknak ismét van itt hazai pályán a Marosi István Városi Sportcsarnokban egy ilyen lehetőség, úgyhogy a csapat minden tagja rögtön az ügy mellé állt” - mondta Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője.

A véradás mellett a helyszínen szűrővizsgálatokon is részt lehetett venni az Ózdi Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából. A szakemberek szerint ezeket kortól függően fél és egy évente célszerű elvégezni, hogy teljes képet kapjunk egészségi állapotunkról.

„Mindenféle szűrővizsgálatokat végzünk: vérnyomásmérés, légzésfunkció, vércukorszintmérés, koleszterinmérés és a végén állapotfelmérést, hogy milyen eredmények is születtek” - fogalmazott Elekné Molnár Anita, az Ózdi Egészségfejlesztési Iroda diplomás ápolója.

A szervezők harminc főre számítottak, végül pontosan huszonnyolcan gondolták úgy, hogy kiállnak a nemes ügy mellett. A Magyar Vöröskereszt egyébként minden hónap utolsó szerdáján tart véradást a Civil Ház épületében. Itt bárki felajánlhatja a segítségét egy rövidebb kérdőív kitöltése után, a résztvevők pedig általában valamilyen ajándékot is kapnak cserébe a véradásért.

Vissza