Szenna története (képgalériával)2020. augusztus 16. (vasárnap) 11:00 - Kultúranews/9564_0_300.jpgÚj könyvvel jelentkezett ifj. Vass Tibor. A mű a Szemelvények Ózd-Szenna történetéből címet kapta. A tartalma is ehhez igazodik, hiszen a városrész fejlődését mutatja be. A kötet megalkotásában a szerzőnek helyiek voltak segítségére, akik a régmúltból hozott emlékekkel, történetekkel színesítik a kiadványt.

Ifj. Vass Tibor neve szinte minden ózdi számára ismerősen cseng, hiszen a helytörténeti kutató számos kiadvánnyal gazdagította már településünk tudástárát – saját könyvein keresztül. Most egy újabb kötettel jelentkezett. Hosszú kutatómunka után pénteken mutatta be Szemelvények Ózd-Szenna történetéből című könyvét.

„Egy jó időszakot eltöltöttem vele. A kutatás három irányú volt. Egyszerűbb és könnyen kivitelezhető a helyi sajtó átnézése. Szerencsére digitalizálva van az Ózdi Vasas, illetve az utána következő időszaknak a termékei. Nem mind hozzáférhető, de ezen az úton indultam el” - mondta ifj. Vass Tibor, szerző, helytörténész.

Levéltári és egyéb kutatások után segítségül még a helyi lakosokat hívta, így a régmúltból származó történetek, emlékek is szerepelnek a könyvben. A szerző úgy fogalmazott, hogy akiket megismert a munka során, mind nagyon segítőkészek és kedvesek voltak. A helyi nyugdíjas klub is kivette a részét a feladatokból.

„Az Olvasón keresztül felvettük a kapcsolatot ifj. Vass Tiborral, és ettől datálható a könyvnek a megjelenése. Ő összegyűjtött sok mindent, és egy nagyon szép kiadványban jelentetett meg. Nagyon sok konkrét munkánk van abban, hogy legyen tartalma ennek a könyvnek, legyen miről szólnia. Természetesen a régmúlt után a jelenje is benne foglaltasson ebben a könyvben” - emelte ki Révai Józsefné, a Szennai Nyugdíjas Klub elnöke.

A könyvtárban hosszú idő óta egyébként ez volt az első könyvbemutató, hiszen a veszélyhelyzet alatt az intézmény nyitva sem tartott. Itt is rengeteg programot lemondtak, de próbálják bepótolni, amit lehet.

„A veszélyhelyzet után először nyáron a Tarkaforgó közösségi csoportfoglalkozásokat tartottuk meg 20 gyermeknek, amely egyhetes program volt, jól sikerült. A felnőtteknek szóló rendezvényeink a mai nappal kezdődnek, egy könyvbemutatóval” - nyilatkozta Csörgőné Csépányi Krisztina, az ÓMI Városi Könyvtár könyvtárvezetője.

A könyvbemutató az idősebb réteget szólította meg, de az intézmény nagytermében helyet kaptak azok is, akik valamilyen módon hozzájárultak a kötet létrejöttéhez. A szerző betekintést engedett a mű tartalmába: így szó esett többek között Szenna kialakulásáról, fejlődéséről is.


564_0_t 564_1_t 564_2_t 564_3_t
564_4_t 564_5_t 564_6_t 564_7_t
564_8_t 564_9_t 564_10_t 564_11_t
564_12_t 564_13_t 564_14_t 564_15_t
Vissza