Valami bűzlik (képgalériával)2020. augusztus 12. (szerda) 19:00 - Városnews/9557_0_300.jpgNéhány napja kellemetlen szagokra panaszkodnak a lakók a Vasvár úton. A napokban kiderült, hogy a bűz az egyik tízemeletes panelház alatti garázsból árad. Ezt leginkább az e felett élő ingatlantulajdonosok érezhetik. Eleinte a lakók nem tudták, mi okozza a problémát, mostanra azonban ez is kiderült.

Több lakó is érzékelhette a napokban azt a bűzt, amely az egyik Vasvár úti lakóépület garázsából árad. Buri Zsókával a helyszínen beszélgettünk a problémáról és arról, hogy mikor figyeltek fel először az orrfacsaró szagra. A panaszos elmondta, hogy először nem tudták, mindezt mi okozza. Így kezdetben több lehetséges ok is felmerült.

„Nem tudtuk először, hogy honnan jön a szag, úgyhogy ilyen négy napos szaglás volt úgy magától. Múlt héten pénteken reggel már értesítettem a tulajdonost, mikor rájöttünk, hogy az ő garázsával van probléma. Először nagyon normális hangnemben tudtunk beszélgetni, aztán mikor kiderült, hogy néhány óra múlva sem foglalkozik a nagy bűzzel, ezért kicsit ingerültebben hívtam. Akkor már ő is másképp beszélt” - mondta Buri Zsóka.

A tulajdonos, Győri Gyula ezek után azt közölte a panaszossal, hogy csak később tud utánanézni a problémának. Ezt követően Buri Zsóka rendőri segítséget kért, akikkel közösen hívták fel a férfit. Az egyenruhások nyomatékosan kérték őt, hogy még aznap próbáljon meg intézkedni. Ennek hatására a délutáni órákban két fiatalember jelent meg maszkban és kesztyűben, akik egy szállítóautóba pakolták a garázsban lévő holmit. Az egyik, emeleten lakó hölgy elmondása szerint valamilyen hússzerű dolog volt a kosarakban. A bűz azonban ezután is áradt a garázs felől. Ezért a panaszos ultimátumot intézett a tulajdonos felé, hogy amennyiben nem takarítja ki a helyiséget, úgy az ÁNTSZ-hez fordul. Vélhetően ennek hatására vasárnap egy takarítócég munkatársai érkeztek a helyszínre. Stábunk az ügy tisztázása érdekében Győri Gyulával is felvette a kapcsolatot, őt telefonon értük el.

„Láttuk, hogy az egyik fagyasztóláda tönkrement, és a benne lévő – ugye nem mínusz tizennyolc fok volt mostanában Ózdon – tehát tönkrement a benne lévő hústermék, A húslé kifolyt. Nyilván ezeket el kellett hozni, és másnap, vagy harmadnap visszamentünk, és fertőtlenítettük ezt a húslét” - nyilatkozta Győri Gyula.

A takarítócég munkatársainak távozása után a panaszos a cég vezetőjénél érdeklődött, hogy nagy-e a baj? Kérdésére azt a választ kapta, hogy nincs nagy baj, kilyukadt egy hűtő. Kipakolják a gépeket, és utána kitakarítják az egész garázst. A szag azonban továbbra is terjeng. Így a garázs felett lakó tulajdonos augusztus 10-én levélben írta le az esetet, amelyet elküldött az Edelényi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya felé. Innen másnap azt a választ kapta, hogy az ügyet a hivatal Élelmiszer-biztonsági, és Állategészségügyi Osztálya felé továbbították. A történet tehát még nem zárult le.


557_0_t 557_1_t 557_2_t
Vissza