Szükséges folyamatok (képgalériával)2020. július 30. (csütörtök) 19:00 - Városnews/9518_0_300.jpgTöbb változásra kell készülni a helyi önkormányzati rendszerben. Erről tartottak ma összdolgozói értekezletet a Városházán. A megbeszélés során kiderült, hogy számos vezetői pozícióban történik majd csere, emellett a koronavírus miatt fellépő home office-os rendszer megmutatta azokat a területeket, ahol racionalizációra van szükség. A tervezett módosításoknak köszönhetően több tízmilliós megtakarításra számítanak.

Összdolgozói értekezletet tartottak ma délelőtt a Városházán. A megbeszélésen bejelentették, hogy Kovács-Hagyó Zoltán nyugdíjba vonul. Így a Pénzügyi Osztály és a város gazdasági vezetői pozíciója is megüresedett. Ezt a jövőben Csák-Molnár Eszter tölti majd be. Ebből adódik, hogy a Településfejlesztési Osztály irányítását is más veszi át. Erre Kriston György lett kinevezve. Emellett más dolgokra is fel kell készülni.

„Azt mindannyian tudjuk, hogy az életben egy dolog biztos, és ez maga a változás. A folyamatos változás, ehhez kell alkalmazkodni. Minden téren. Nyilván a külső tényezők hatására nekünk változtatni kell. Nekünk is nehéz, és nekünk is komolyan több oldalról át kell gondolni az adott változtatásnak a lehetőségeit” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

A változások egy részét a korábban lezajlott koronavírus-járvány első hulláma idézte elő. A home office-os rendszer során több területen derült fény arra, hogy más irányra van szükség. Persze ehhez ki kellett elemezni az ezen időszak alatt született adatokat.

„Arra a következtetésre jutottunk, hogy itt az intézményben és a Polgármesteri Hivatalban is vannak olyan munkakörök, amelyek kiürültek. Azért, mert ezek a feladatok és hatáskörök elkerültek az önkormányzattól és a jegyzői hatáskörből. Ezeknek az embereknek meg kell találni, hogy munkát végezzenek. Ez lehetséges a hivatalban egy másik területen. A következő lépés, hogy egy másik intézményben vagy gazdasági társaságnál, és csak végső esetben következhet be az, hogy meghatározott dolgozótól, ha a többi lehetőség nem működik megválunk” - hangsúlyozta dr. Almási Csaba, jegyző.

Dr. Almási Csaba hozzátette, hogy a tervezett változások a következő hetekben realizálódnak majd. A tervek szerint ha sikerül végrehajtani azokat a módosításokat, amelyeket kilátásba helyeztek, és meg tudják szüntetni a helyenként nem megfelelő gazdálkodást, éves szinten több tíz millió forintot tudnak majd a közjó javára fordítani.


518_0_t 518_1_t 518_2_t 518_3_t
518_4_t
Vissza