Sok megtakarítás (képgalériával)2020. július 22. (szerda) 19:00 - Városnews/9491_0_300.jpgA határidő lejárta előtt elkészült a Petőfi Sándor Általános Iskola épületenergetikai korszerűsítése. A projekt magában foglalta többek között az intézményhez tartozó három ingatlan hőszigetelését, nyílászáró-cseréjét, emellett a főépület tetejére napelemeket is felszereltek. Minderre egy pályázat nyújtott lehetőséget.

Tavaly novemberben már folyt a Csépányi és a Petőfi Sándor Általános Iskola épületenergetikai korszerűsítése. Erre egy 350 millió forintos keret állt rendelkezésre, európai uniós finanszírozásból. Utóbbi intézményben ma tartottak egy bejárást a projektben résztvevők, vagyis az önkormányzat és a kivitelező cég képviselői, emellett az iskola vezetése is jelen volt. Számos fejlesztés történt itt az utóbbi időszakban.

„A Petőfi iskola energetikai korszerűsítése röviddel a határidő előtt elkészült, a terveknek megfelelően. A projekt keretein belül felújításra került a fűtésrendszer a három épületben, homlokzati hőszigeteléssel láttuk el az épületeket, nyílászárókat cseréltünk, és napelem került fölhelyezésre” - emelte ki Tóth-Pintér Krisztián, a Tinet Pro Kft. projektvezetője.

„Az épületegyüttes a rendelkezésre álló tervek szerint elkészült, az abban foglaltak megvalósultak. A kivitelezési szerződésben külön rögzítettek szintén megvalósultak, úgymond határidő előtt kész van az épület” - mondta Bakó Balázs, műszaki ellenőr.

Mozgáskorlátozott feljárókat és új előtetőt is készítettek a projekten belül, azonban nem csak kívül látszanak a fejlesztések. Az épületen belül a fénylő, új fűtéscsövek és a radiátorok is a felújításról tanúskodnak, emellett egy új gázkazánt is beszereltek.

„Az intézmény mindhárom épületegysége 18 centiméteres szigetelést kapott, és az iskola kívánságának megfelelő színezést, ezen kívül a napelemek felhelyezése is megtörtént, valamint a nyílászárók cseréje, és a fűtési rendszer korszerűsítése. Ennek köszönhetően a jövőben jóval alacsonyabb fenntartási költségekkel tud majd az iskola működni, melynek fenntartója egyébként a Kazincbarcikai Tankerület” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

Kialakítottak több mozgáskorlátozott illemhelyet, emellett a tornaterem is felújításon esett át. Így szeptembertől a diákok már egy korszerű intézmény falai között tanulhatnak majd.


491_0_t 491_1_t 491_2_t 491_3_t
491_4_t 491_5_t 491_6_t 491_7_t
491_8_t 491_9_t 491_10_t 491_11_t
491_12_t 491_13_t 491_14_t 491_15_t
491_16_t
Vissza