Rendőrkézen a rongáló2020. július 20. (hétfő) 19:00 - Rendőrségnews/9483_0_300.jpgElfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki a közelmúltban több autó gumiját is kiszúrta. Tettével sokaknak okozott bosszúságot és jelentős anyagi kárt a Nagy Imre úton. Hasonló eset már áprilisban is borzolta a kedélyeket az Újváros téren. Az elkövetővel szemben más bűncselekmény miatt volt már érvényben elfogatóparancs, ezért őrizetbe vették.

Egy héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy egy ismeretlen nyolc autó abroncsait szúrta ki a Nagy Imre úton hétfőre virradóra. A vágások szinte láthatatlanok voltak, de sokaknak nagy bosszúságot okoztak. Többen munkába, mások ügyet intézni indultak volna. Volt, aki elmondta, hogy arra gyanakodott, magától engedett le a kerék.

„Ma reggel hét óra harminckor felkeltem, lezuhanyoztam, lejöttem és mentem volna intézni a dolgaimat, amit mindennap kell. Akkor láttam, hogy a jobb hátsó kerekem defektes. Jött egy ismerősöm, aki segített nekem megcsinálni, mert magamban nem tudtam, és levittem az egyik autógumi javító szervizbe. Ott mondták, hogy ez ki lett szúrva több helyen is, hogy nem lehet javítani, új gumit kellett vennem. Ami szereléssel együtt 16.500 forintomba került” - nyilatkozta Horváth Béla.

Hasonló eset egyébként már áprilisban is borzolta a kedélyeket az Újváros téren. Akkor meglett az elkövető, az ózdi rendőrök pedig ezúttal is gyorsan megkezdték az adatgyűjtést. Először ismeretlen tettessel szemben indult eljárás, a napokban azonban elfogták azt a fiatal férfit, akinek a számlájára a tavaszi rongálás után a mostani szurkálás is írható. Neki információink szerint korábban is többször volt dolga a hatóságokkal, egyebek mellett gyújtogatás miatt is. Tettét ugyan beismerte, de semmilyen indokot nem tudott mondani.

„Kollégáim beazonosították és elfogták azt a fiatal ózdi férfit, aki a közelmúltban az Újváros tér térségében több ott parkoló gépjármű gumiabroncsát kiszúrta, megrongálta” - mondta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A fiatal férfi sokaknak okozott kellemetlenséget a rongálással. Egyrészt a munkába igyekvőknek ilyenkor késéssel is számolniuk kell, most is voltak például, akik Budapestre indultak volna kisbusszal. Másrészt az abroncsok oldalfalának ilyen jellegű sérülése nem is javítható.

Egy ehhez hasonló rongálás súlyos anyagi terhet jelentett az autósoknak. Az esetek többségében ugyanis nem elég cserélni a kiszúrt gumiabroncsot, hanem párban kell újat vásárolni. Az elkövetővel szemben más bűncselekmény miatt volt már érvényben elfogatóparancs, ezért a rendőrök őrizetbe vették. A szabálysértési őrizet időtartama akár hatvan nap is lehet. Erről a bíróság a későbbiekben dönt majd.

Vissza