Művelődésre fel! (képgalériával)2020. június 22. (hétfő) 19:00 - Kultúranews/9398_0_300.jpgKinyitottak ma az Ózdi Művelődési Intézményekhez tartozó közösségi házak és közművelődési intézmények. Így a polgármesteri intézkedés alapján az Olvasó és az Ózdi Muzeális Gyűjtemény is látogatható. Ennek szabályai kidolgozás alatt állnak. A közel három hónapig tartó zárvatartás azonban nem jelentett tétlenséget.

Március elején Demes Ferenc László kiállításmegnyitója volt az utolsó, amit még megtartottak az Olvasóban. Aztán bejelentették a veszélyhelyzetet, és lefújtak minden rendezvényt. Március 23-a óta az Ózdi Művelődési Intézmények dolgozói már nem járhattak be dolgozni sem, így home office-ra kényszerültek. Ez azonban nem jelentette azt, hogy tétlenségben teltek a mindennapok, hiszen a feladatok megmaradtak. A veszélyhelyzet végével és a polgármesteri intézkedés alapján ma már kinyitotta kapuit az Olvasó.

„Azt gondolom, hogy az Ózdi Művelődési Intézmények életében – mint ahogy sokunkéban, privát és szervezeti létet tekintve egyaránt – ilyennel még nem találkozhattunk, hogy ilyen hosszú-hosszú időn keresztül zárva kelljen tartanunk az ajtókat. Igen, így van, a mai naptól hála istennek szélesre tárhatjuk az ajtajainkat. Az ÓMI teljes egészét érintően. Feloldásra került országos szinten a veszélyhelyzet, és a mai napon polgármester úrtól is megkaptuk azt az intézkedést, ami most már teljesen bizonyossá teszi, hogy a mai naptól kitárhatjuk ajtajainkat” - mondta Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója.

Ez az összes közösségi házat és közművelődési intézményt érinti, ami az ÓMI-hoz tartozik, valamint azokat a csoportokat, egyesületeket is, amelyek tagjai az Olvasóban találkoznak, próbálnak, egyéb szabadidős tevékenységet végeznek. Így a mai naptól már ők is újra összejöhetnek az épület falain belül. Mivel konkrét utasítás arra vonatkozóan nincs, hogy milyen védőintézkedéseket kell betartani, ezért azt javasolják, hogy maszkot mindenki viseljen, aki belép az Olvasóba. Az Ózdi Muzeális Gyűjtemény időszaki kiállítása január utolsó napján nyílt meg. Az egykori Ózdi Kohászati Üzemekben készült repitárgyak és fusimunkák most is a tárolókban várják a látogatókat. Azonban itt sem telt munka nélkül a március közepe óta tartó időszak.

„Új dolgokat kellett kitalálnunk. Mi egy ún. múzeumozz a neten program keretein belül próbáltuk szervezni a dolgainkat. Volt Múltidéző klubunk, Zenei klubunk, rendszeresen Zsebmúzeum. Próbálunk az online lehetőségeinket kihasználva megszólítani a közönségünket. Persze ugye a karbantartó és takarító kollégáink itt voltak a múzeumban, és folyamatosan dolgoztak az épületen belül, hiszen karbantartási folyamatok folyamatosan akadtak” - nyilatkozta Oláh Zsolt, az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark intézményvezetője.

A múzeum látogatására vonatkozó előírások megegyeznek az Olvasóban érvényesekkel, így itt is arra kérik az érdeklődőket, hogy viseljenek maszkot. A további szabályok kidolgozás alatt állnak.


398_0_t 398_1_t 398_2_t 398_3_t
398_4_t 398_5_t 398_6_t 398_7_t
398_8_t 398_9_t
Vissza