Végleges döntés (képgalériával)2020. május 27. (szerda) 19:00 - Városnews/9330_0_300.jpgLezárult a szavazás a hamarosan megvalósuló Ózd felirat elhelyezését illetően. Ennek megfelelően a Bolyki elágazásban kap majd helyet a mintegy öt méter hosszú és több mint két és fél méteres dísztárgy.

A helyszínválasztásnál fontos szempont volt, hogy kényelmesen elférjen, jól körüljárható és fotózható legyen. Emellett bele lehessen ülni, és legyen hely előtte egy új pihenő térnek. Előny, hogy parkoló van mellette, és buszmegálló is található a közelében így jól megközelíthető. A tervek szerint a beruházás kivitelezése majd a következő hónapokban kezdődhet meg. Egyébként ez az Ózdi Művelődési Intézmények által elnyert, 100%-os támogatásban részesülő, vissza nem térítendő uniós forrásból megvalósuló pályázat részeként valósulhat meg.

„Fontosnak tartom, hogy a közösségeket érintő kérdésekben a közösségek részt vegyenek. Épp ezért a közösségi médiában egy több körös szavazás eredménye lett az, hogy itt a Bolyki elágazóban kap majd helyet az Ózd felirat. Ez egy pályázat keretében valósul majd meg. Elég nagy méretű betűkről van szó, amikbe akár bele is lehet ülni. Olyan strapabíró és tömeget elviselni képes anyagból fog készülni, ami erre alkalmassá teszi” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.


330_0_t 330_1_t 330_2_t 330_3_t
Vissza