Újraindul az egészségügy (képgalériával)2020. május 4. (hétfő) 19:00 - Egészségnews/9261_0_300.jpgA mai naptól újraindulnak a háziorvosi- és szakrendelések. Az egészségügyi intézmények látogatására azonban szigorú szabályozások vonatkoznak. Így a betegeknek előzetesen be kell jelentkezniük telefonon, vagy elektronikus úton. Az életbe lépett előírások azonban nemcsak őket, hanem a háziorvosokat, szakorvosokat is érintik.

Telefonon előre egyeztetett időpont, másfél méteres távolság betartása, folyamatos fertőtlenítés, óránként maximum négy beteg. Többek között ezek azok a szabályozások, amelyek a mai naptól léptek életbe az egészségügyi intézményekben. Május 4-étől ugyanis újraindult a házi- és gyermekorvosi alapellátás, illetve a szakrendelések is újra elérhetőek. Fontos azonban, hogy a betegek csak sürgős esetekben forduljanak háziorvosukhoz, illetve keressék fel a szakrendeléseket, és először telefonon egyeztessenek.

„A telefonon történő konzultáció is kétrétegű. Először van egy diszpécserrel való kapcsolatfelvétel, aki olyan időpontra ad majd lehetőséget, olyan telefonos konzultációra, amikor orvossal lehet beszélni. Itt az esetek egy része meg is oldódik, mert a gyógyszerfelírástól kezdve bizonyos hatósági igazolások kiadásáig, vagy egyszerűbb távdiagnózisokkal is orvosolható esetekben magára a leletkiadásra is most már lehetőség lesz” - mondta dr. Bélteczki János, az Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója.

Amennyiben telefonos távkonzultációval a probléma nem orvosolható, akkor behívják a betegeket. A személyes megjelenésre azonban szigorú szabályok vonatkoznak. Így például a miniszteri rendelet értelmében bizonyos szakrendeléseket, ellátásokat csak negatív – úgynevezett PCR-típusú – koronavírusteszttel rendelkező személy vehet igénybe. További változás, hogy az egészségügyi ellátásban mostantól a 65 évnél idősebb orvosok is részt vehetnek. Az ő megkeresésük folyamatos, az azonban még bizonytalan, hogy közülük hányan kívánnak visszatérni az intézményekbe. Ez pedig az elérhető szakorvosi ellátásokra is kihatással lehet. Ezek igénybevétele egyébként továbbra is beutalóhoz kötött, így a részvételt a háziorvosnak kell előzetesen jelezni. Itt is több változásra számíthatnak azok, akik személyesen keresik fel a rendelőket.

„Nagy tisztelettel kérünk mindenkit, a saját betegeinket is, és minden beteget arra, hogy ne vegyék indokolatlanul igénybe az egészségügyi ellátást, hanem először is csak vagy telefonos, vagy bármilyen távkonzultáció alapján jöjjenek be a rendelőbe” - hangsúlyozta dr. Vámos Henrietta, háziorvos, reumatológus, üzemorvos.

A rendeléseken résztvevő betegek kizárólag egyedül, és csak szájmaszkban léphetnek be az orvosi rendelők területére, de a gyermekekkel is csak egy kísérő érkezhet. Így a hét hónapos Zalánt is csak édesanyja kísérhette el a kötelező védőoltás beadására.

„Amióta megszületett a kicsi, mindig anyukám jött velem kísérni. Most ő nem jöhet be. Kísérő nélkül mehetünk be, és a szájmaszk kötelező” - nyilatkozta Horváth Gáspár Adrienn.

A miniszteri rendelet következtében az orvos és beteg közötti személyes kontaktusok száma emelkedni fog az elkövetkező időben, ami némi megnyugvást jelenthet az ellátottak számára. Azt azonban mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy az orvosokkal, egészségügyi személyzettel való személyes találkozás során továbbra is be kell tartani az eddig alkalmazott egészségvédelmi előírásokat. Ilyen például a  maszkviselés, a megfelelő távolság megtartása és a rendelésekre való bejelentkezés szabályainak követése.


261_0_t 261_1_t 261_2_t 261_3_t
261_4_t 261_5_t 261_6_t 261_7_t
261_8_t 261_9_t 261_10_t
Vissza